-

Milyen informatikai tábort válasszunk?

|

Gombamód szaporodnak az informatikai táborok, amelyek az IT egyre szélesebb spektrumát próbálják lefedni. Összegyűjtöttük a lehetőségeket.

Nem titok, hogy a HelloWorld oktatási mozgalom magját, alfáját és ómegáját a nyári táboraink adjuk. Így kezdődött a történetünk még 2015 nyarán, idén pedig immár sorozatban negyedik éve rendezünk táborokat. Viszont az látható, hogy az elmúlt 4 évben, részben a médiában agyonhangoztatott 22 ezer fős informatikushiányból eredően gombamód megszaporodtak a programozó táborok Magyarországon, így szerencsére ma már számtalan lehetőség közül választhatnak a szülők, legyen szó a foglalkozások idejéről, helyéről, intenzitásáról, illetve tematikájáról.

Utóbbi rendkívül fontos, hiszen az informatika világa olyannyira széles, hogy nem lehet azt egyetlen tábor ideje alatt, 5 napon belül egyáltalán lefedni. Sőt, még azt sem lehet mondani, hogy egy nagyobb területre érdemes fókuszálni, hiszen ezen esetben sem lehet egy történetet, egy fókuszált tudást átadni a jelenlévő gyerekeknek, így a táboroztatók már egyre inkább diverzifikálják a képzéseiket, jól meghatározva azon területeket, amelyekkel foglalkozni akarnak/fognak.

Ez a fajta specializálódás rendkívül jó a gyerekeknek és a szülőknek, mert úgy választhatják ki a leginkább testhezálló programozó, informatikai tábort, mintha egy étteremben átfutnák a menüt. Mi az idei kínálat? Mutatjuk!

Általános ismerkedés

Habár a piacon jellemző a specializálódás, még mindig lehet bőségesen találni olyan táborokat, amelyek megpróbálják az elérhető oktatásban használható eszközök minél szélesebb skáláját bemutatni, kvázi ízelítőt adva a fontos területekből, legyen szó blokkalapú programozásról, robotikáról, vagy éppen 3D tervezésről, nyomtatásról. Ezen táborok jellemzője, hogy mivel nem fókuszáltak, egy területen sem adnak mély tudást, viszont arra kiválóan alkalmasak, hogy a gyermek kiválaszthassa a neki leginkább megfelelő részterületet, amennyiben tanácstalan-e téren. Erre jó példa, hogy az első HelloWorld táborunkat még mi is e tematika mentén rendeztük, mielőtt markánsan szétválasztottuk volna a tananyagunkat - nekünk is a belépést jelentette ezen izgalmas területre.

Kinek ajánljuk? Új belépőknek, ismerkedőknek
Napközis ár: 19-34 ezer forint
Bentlakásos ár: 22-70 ezer forint
Példa táborok: Csiki Pihenőkert, Play&Think, Elevensport, Agóra Szeged, Debreceni Egyetem nyári tábora, Digiscool, VISZ Programozó Tábor

Blokkalapú programozás

Nyilván aki halott már a modern programozás oktatási módszerekről, az találkozott már a Scratch, vagy netán a Kodu nevével. A blokkalapú programozó felületek rendkívül népszerűek a gyerekprogramozó tanfolyamok körében, hiszen a segítségükkel mélyebb informatikai ismeret nélkül is látványos eredményeket lehet elérni, úgy, hogy a sikerélmény is majdhogynem garantált. Nem is gondolnánk, hogy például a Scratch segítségével milyen rendkívüli dolgokat is készíthetünk - akár a régi Doom másolatát - így egy intenzív blokkalapú programozókurzus jó alapot adhat a gyerekeknek, és habár a Scratch-csel nem lehet a munkaerőpiacon boldogulni, hacsak valaki nem tanítani akarja, mégis kiváló eszköz az algoritmikus gondolkodás elsajátítására.

Kinek ajánljuk? akik erős programozói alapokra vágynak, és egyelőre nem akarnak hosszasan kódolni
Napközis ár:  34-46 ezer forint
Bentlakásos ár: 45-84 ezer forint
Példa táborok: Funside, Logischool, Webler, Dr. Code, Smartstudios

App programozás

A Scratch és a Kodu foglalkozások után adja magát következő lépésként a MIT App Inventor használata, amely segítségével szintén blokkalapú megvalósítással Android applikációk készíthetők. Ez esetben nem csak a futtató eszköz változik, klasszikus PC-ről, mobileszközre, hanem az okostelefonokba rejtett szenzorokra építve merőben új applikációk is készíthetőek. A legtöbb Android, vagy app programozó tábor a MIT App Inventorra épít és megpróbál egy hét alatt egy működő applikációt készíttetni a gyerekekkel.

Kinek ajánljuk? akik tovább akarják csiszolni meglévő Scratch tudásukat
Napközis ár: 30-41 ezer forint
Bentlakásos ár: -
Példa táborok: Logischool, SmartStudios

Unity, játékfejlesztés

A Scratch és társai remek eszközök arra, hogy a fiatalok megismerjék az algoritmikus gondolkodás alapjait, ám értékesíthető alkalmazások nem készíthetők a segítségükkel, ráadásul a kezelésük még nem számít a munkaerőpiacon bevethető tudásnak. Unity fejlesztőkre viszont egyre nagyobb igény van, hiszen egyre több és jobb játék készül a fejlesztőrendszer segítségével. játéktervezéshez viszont már C# tudás is szükséges, így a nagyobb, netán gyakoroltabb korosztálynak ajánlható, miközben az első lépések megtételéhez nem feltétlenül szükséges semmiféle programozói ismeret - miként a HelloWorld első Unity-tematikájú táborában sem szükséges semmiféle előképzettség. Habár Magyarországon elsőként a HelloWorld rendez kifejezetten Unity-ra építő gyerektábort, hiszünk abban, hogy sok követőnk lesz, miként azt a Minecraft táboroknál már tapasztaltuk.

Kinek ajánljuk? akik piacképes tudásra vágynak és nem ijednek meg a parancssorstól
Napközis ár: 30 ezer forint
Bentlakásos ár: -
Példa táborok: HelloWorld Játéktervező

3D tervezés és nyomtatás

Hiszünk abban, hogy 3D objektumokat előállító és animáló szakemberekre nagy szükség lesz a jövőben, mint ahogy a 3D nyomtatásban is sokkal nagyobb potenciál van annál, ahol jelenleg tart a technológia. Ez a terület elsősorban nem a programozásról, kódolásról szól, hanem egy művészeti ággal van dolgunk, ahol szinte a semmiből kell egy merőben új tárgyat formálni, mint ahogy egy kupac gyurmából is megannyi érdekes dolog születhet. Általában a 3D tervezés és nyomtatás a legtöbb tábornál a tananyagba beépül, viszont lehet találni kifejezetten erre a diszciplínára fókuszáló oktatást is.

Kinek ajánljuk? akiket érdekel a 3D tervező szakma
Napközis ár: 44 ezer forint
Bentlakásos ár: -
Példa táborok: eTalon School

Robot és drónprogramozás

Míg a hagyományos programok esetén a kódsoroknak egy a képernyőn látható eredménye van, a robot-, vagy éppen a drónvezérlés esetén az algoritmusok lefutásának egy a valódi világban is megfogható eredménye lesz, például a robot átmegy egy előtte megjelenő akadályon. Ez a fajta tábortematika rendkívül elterjedt, és mivel az oktatási piac nagy fantáziát lát a robotalapú oktatásban, a gyerekek akár használt eszközök alapján is válogathatnak: Vannak Lego Boost, Wedo, Mbot, Edbot foglalkozások, ám mind közül messze a legnépszerűbb a Mindstorms, amely a legtöbb variációs lehetőséget tartalmazza, ráadásul számos verseny épít a LEGO nagyobbaknak való robotjára, így a gyerekek akár nemzetközi szinten is összemérhetik tudásokat - például a First Lego League esetén kijuthatnak akár az Egyesült Államokba is. A legtöbb táborban emiatt mini versenyekkel próbálják színesíteni a programot (akár egy mini FLL kihívással), és van, ahol többféle robot is kipróbálható. Újabban a drónprogramozás is több tábor tematikájában is megjelent, ami valójában nem más, mint lebegő robotok vezérlése. A HelloWorld Robotprogramozó táborában ráadásul a gyerekek nem csak a drónok vezérlését, hanem azok összeépítését is megtanulhatják, hogy a tábort követően ők is létrehozhassák saját repülő robotjukat.

Kinek ajánljuk? a blokkalapú programozás utáni logikus továbblépés, és főként azoknak való, akik szeretnek versenyekre járni
Napközis ár: 0-48 ezer forint
Bentlakásos ár: 65-94 ezer forint
Példa táborok: HelloWorld Robotprogramozó, Funside, Logiscool, Dr. Code, Nagykovácsi Iskola, SmartStudios

Minecraft

Sokkal több a Minecraft egy egyszerű játéknál. Egyrészt ma már egy teljes ökoszisztémát jelent megannyi kiegészítővel és lehetőséggel, másrészt a segítségével játékos módon és szinte észrevétlenül sajátítható el az algoritmikus gondolkodás alapjai. A gyerekek eleinte csak azt hiszik, hogy játszanak, majd a sokadik redstone és command block foglalkozás végén kapcsolnak, hogy valójában már parancssoron keresztül irányítják a játékot, majd következik a szkriptek írása, amely esetén már a Java és Python programnyelvek is bevonhatók. Két évvel ezelőtt indultak hazánkban az első Minecraft táborok - közük a HelloWorld megoldása - mára viszont szinte az ország minden szegletében találunk Minecraft foglalkozásokat, ami jelzi az elgondolás sikerét. Főként 10-12 éveseknek javasoljuk ezeket a táborokat, mivel a foglalkozásokat jellemzően a jelentkezők többségéhez igazítják, bár vannak mélyebb ismereteket is átadó képzések, például a specifikus Redstone tábor.

Kinek ajánljuk? akik játékos módon közelítenék meg a programozás világát
Napközis ár: 25-46 ezer forint
Bentlakásos ár: 60-85 ezer forint
Példa táborok: HelloWorld Minecraft, Redstone, Funside, Logiscool, Dr. Code, Digiscool, Helikon Stúdió, SmartStudios, Creative Science, Skool

Hardverprogramozás

Arduino, Raspberry Pi, microBit - számos mikrovezérlőből és mikroszámítógépből választhat az, aki hardverprogramozással szeretne foglalkozni. A gazdag szenzorkínálatnak köszönhetően ráadásul akár összetett projektek is kivitelezhetők. Elkészítenéd a saját ébresztőórádat, netán okos kutyanyakőrvődet? Ha igen, akkor az IoT-alapú kódolást neked, netán gyerekednek találták ki. Csak elsőre hangzik bonyolultnak a dolog, a legtöbb táborban egy előre meghatározott projekten keresztül mindenki megismerheti a mikrogépek csodálatos világát és komplexitását. Piacképes tudásról van szó, nem vitás.

Kinek ajánljuk? 14 éven felülieknek, akik nem ijednek meg a parancssortól és a barkácsolástól
Napközis ár: 42 - 54 ezer forint
Bentlakásos ár: 65- ezer forint
Példa táborok: HelloWorld Robotprogramozó, Makerspace, Funside, Logiscool, Dr Code, Smartstudios

Videós/Youtuber

Mint ahogy régen a rocksztárok, napjaink példaképei a youtuberek, más néven vlogerrek. Naponta több százezer tizenéves ül le telefonjával, hogy megnézhesse hőseinek aznapi élményeit, történéseit. Sokan akarnak emiatt youtuberek lenni, videóssá válni, amely igényt sok táboroztató megpróbál kiszolgálni, egy hetes intenzív mozgóképes képzést biztosítva. Emellett természetesen találhatunk olyan táborokat is, ahol a hangsúly nem a sztárcsináláson, hanem az alkotó tevékenységen van, például a vágáson, a stop motion technikán, vagy éppen a rajfilmkészítésen.

Kinek ajánljuk? akik a médiában szeretnének dolgozni vagy szimplán híresek akarnak (legalábbis próbálnak) lenni
Napközis ár: 25-46 ezer forint
Bentlakásos ár: 84 ezer forint
Példa táborok: Funside, Logiscool, Dr. Code, Digiscool, Smartstudios

Gamer

Eltűntek az életünkből a LAN-partik, pedig a közösségi videojátékozás a mai napig remek mulatság. Részben ennek köszönhetően még mindig népszerűek a gamer táborok, ahol egy közös érdeklődésű társaság gyűlik össze, hogy napokon keresztül élvezhessék a közös játékot. Itt a tanulás nincs fókuszban, csak a felhőtlen kikapcsolódást.

Kinek ajánljuk? akik a videojátékot szeretik közösségbe élvezni
Napközis ár: -
Bentlakásos ár: 60 ezer forint
Példa táborok: GameStar tábor, Dr. Code, Élménytábor

A cikkben megjelenő képek korábbi HelloWorld táborokban készültek.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.