MineBudapest: Minecraftban éled újjá Budapest

|

Kockáról kockára épül fel fővárosunk virtuális makettje, amelynek építői sok esetben még a 14 éves kort sem érik el, mégis professzionális alkotásra képesek.

Nagyszabású építkezés indult, amelynek célja Budapest felépítése a Minecraft világában. A kezdeményezés világszinten is egyedülálló, hiszen még csak nagyon kevés, a valóságban is létező településről készült virtuális makett, pláne fővárosról, az pedig már tényleg kuriózumnak számít, ha egy város vezetése áll be mögé. Rényi Barbarát, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, a MineBudapest (minebudapest.hu) ötletgazdáját kérdeztük a különleges projektről.

PC World: Honnan jött a MineBudapest ötlete?

Rényi Barbara: Egyrészt a tízéves kisfiam inspirált, aki maga is nagy Minecraft-rajongó. Másrészt marketingszakértőként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyekkel a lehető leghatékonyabban tudjuk elérni az egyes célcsoportokat. A főváros szempontjából rendkívül fontos a fiatalabb korosztály megszólítása. Már a tavalyi Budapest Urban Games, illetve az azzal kapcsolatos Duna-átúszás részeként elkezdtünk videoblogerekkel dolgozni, akiknek kimagaslóan magas az elérésük a 18 éven aluliak körében. A Star Network volt ebben segítségünkre, és egy közös megbeszélésen vetettük fel, hogy érdemes lenne a Minecraftban megépíteni a fővárost. A gyerekek készségszinten használják a Minecraftot, és nagyon komoly alkotásokra is képesek. A fiam is rendkívül ügyes, és gyakran szegezte nekem a kérdést, hogy most mit építsen. Erre jött egy természetes válasz: Budapestet.

Rényi Barbara

Külföldi példákból merítettetek? Ha igen, felvettétek a kapcsolatot más városokkal?

A virtuális Manhattant láttam, és mintha Dánia egy részét is felépítették volna, de úgy tudom, hogy olyan közösségi építkezésre még nem volt példa, amelyik mögött a városvezetés állt volna. Mivel egyedi az, amit csinálunk, saját kútfőből kezdtünk hozzá az építkezéshez, hogy lássuk, mennyire vagyunk hatékonyak, mennyire jó az, amit csinálunk. Feketén-fehéren ki kell hogy derüljön, hogy a vlogerrek mennyire tudnak hatással lenni a célközönségükre. Nekünk nem elég a videók magas megtekintésszáma, mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyi gyereket, azaz MineBudapest-építészt tudunk aktivizálni.

Mik az elvárásaitok a projekttel kapcsolatban?

Természetesen a kezdeteknél leírtunk néhány számot a papírra, hogy lehessen majd mire hivatkozni, de valójában nincsenek. Szerintünk nagy lehetőség van a MineBudapestben, és szeretnénk menet közben megvizsgálni, hogy milyen továbbfejlődési lehetőségeink vannak.

Az első hét után már 250 feliratkozónk volt, az azóta eltelt két hétben a vloggerekre épülő online csatornákon futó kommunikáció hatására már több mint 3500 fiatal regisztrált építőként. Ez hatalmas siker. Egyértelmű visszajelzés arra, hogy a gyerekek örömmel vesznek részt a játékban, szívesen építenek budapesti épületeket, objektumokat, és megfelelő kommunikációs csatornán juttatjuk el hozzájuk az információkat.

Azt tervezzük, hogy mindig lesz három aktuális kihívásunk azoknak, akiknek nincs ötletük, mit építsenek. Ugyanakkor nem akarjuk megkötni a játékosok kezét, mindenki azt építhet a virtuális városon belül, amit akar, legyen az a saját iskolája, otthona, bármi, amihez Budapesten kötődik. Természetesen nem csak fővárosiakat várunk, a Budapest Főváros Levéltára dokumentumai alapján online elérhető tervrajzokkal tudunk mindenkit segíteni, aki szeretne becsatlakozni a virtuális építkezésbe.

A levéltár főigazgatója például azt mondta, hogy ő sosem gondolta volna, hogy az építészeti dokumentumok digitalizálása egyszer arra is jó lesz, hogy a Minecraftban hasznosítják majd azokat. Nem az a cél, hogy csak nagyon profi alkotások szülessenek, hanem hogy minél több résztvevő a saját tudásának megfelelően építse meg Budapest számára kedves részletét, és integrált épületével részese lehessen a MineBudapest világának.

Ez alapján akár azt is mondhatnátok, hogy építsék meg a XIX. századi Budapestet?

Igen, gyakorlatilag bármerre elindulhatunk. Mivel folyamatosan lesznek új belépők, nem baj, ha több dimenzióban mozoghatunk. Igen, mondhatjuk azt, hogy építsék meg a várat úgy, ahogy az például Mátyás Király korában kinézett. A MineBudapest világában építészetileg minden lehetséges, legyen az múlt, jelen vagy a jövő.

Mi az, ami már elkészült?

Mivel én nem ismerem ezt az építész közeget, a Star Network segítségét kértem, akiknek a szakemberei megépítették a belváros egy részét, egy vázat kiindulási alapnak. Tavaly ősszel kezdődött az építkezés, és már akkor úgy terveztük, hogy tavasszal megnyitjuk mindenki számára a térképet.

A telkek méretarányosan lettek kialakítva, és a világunkban megtalálható például a Duna, a Margit híd, a Lánchíd, az Erzsébet híd, a Szabadság híd, a kiskörút és a nagykörút, valamint az Andrássy út a Hősök teréig, az Üllői út, a Gellért-hegy domborzata és a vár. Így már most körbe lehet nézni Budapesten. Emellett most építik versenyzőink a Bálna, a Közgáz épületét, valamint a Vásárcsarnokot is. Ezeknek az alaprajzai már fent vannak a telkeken.

Januárban a Microsoft is indított egy hasonló kezdeményezést, ami nem tudott nagyobb tömegeket elérni. Beszéltetek velük?

Megkerestük őket más okból, mivel nekik is, nekünk is fontos téma az edukáció, az, hogy igenis lehet értékes, teremtő tevékenységet végezni a játékokon belül. Félreértés ne essék, nem akarjuk, hogy a gyerekek egész nap a gép előtt üljenek, csupán azt, hogy ha már ott vannak, akkor hasznosan töltsék az idejüket. Úgy gondoltuk, hogy ez a fajta kommunikáció mindkettőnknek előnyös lehet, illetve az sem mellékes szempont, hogy a Microsoft tulajdona a Minecraft. Így tudtuk meg, hogy nekik is van egy ilyen projektjük.

Szerintem elfér ez a fajta párhuzamosság, ráadásul mi kisebb vállalást tettünk, Magyarország helyett csak Budapestre fókuszálunk. Erősségünk a kommunikáció lehet, mivel mi nagyobb elérésre vagyunk képesek. A mi feladatunk az elérés maximalizálása, minél több ember és szakértő bevonása, akik új szempontokkal, ötletekkel tudják gazdagítani a MineBudapestet.

Ha elkészül a MineBudapest, annak kétségtelenül lesz egy marketingértéke. Ugyanakkor egy virtuális város is létrejön. Ezzel van hosszú távú tervetek?

Egy nagyra nőtt MineBudapest alapján lehet például kiállítást szervezni a virtuálisan megépített és 3D-nyomtatóval kinyomtatott épületekből. Elképzelhetőnek tartom az együttműködést más szektorokkal is, például több ingatlanfejlesztő érdeklődik projektünk iránt. Milyen jó lenne, ha például az új Mol székház előbb lenne bejárható a Minecraftban, mint a való világban! Sokan megkerestek már bennünket, és felmerült, hogy ingatlanfejlesztési szakkiállításokon is helye lenne a virtuális városnak. Én azt gondolom, hogy idővel rengeteg ötlet születik arra, hogy miként lehet az épületeket felhasználni. Finanszírozási lehetőségeink végesek, ezért is szeretnék külső partnereket bevonni. Érdekes lehet például a turisztika szempontjából, ám akár egy önálló MineBudapest brandet is fel lehet építeni.

Ennek egyébként mi a menete? Ha ti kitaláltok valamit, azt az önkormányzatnak jóvá kell hagynia?

Éves keretünk van, amit minden esztendőben a közgyűlés határoz meg. Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandrával, a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes asszonnyal napi szinten dolgozunk együtt Budapest márkájának népszerűsítéséért és ismertségéért. Az önkormányzat szerencsére nagyon nyitott, rendkívül fontosnak tartja a gyerekek és a fiatalok elérését, ami abból is látszik, hogy a MineBudapest elindítását is támogatták.

Van Magyarországon annyi Minecraft-építész, aki létre tud hozni ilyen sok épületet?

Biztos, hogy nincs elég, de nem is ez a cél. Ez egy játék, és szeretnénk, ha a gyerekek körében presztízse lenne annak, akinek bekerül az épülete a MineBudapest világába. Egyébként minden esetben fel fogjuk tüntetni, hogy az adott objektumnak ki az alkotója.

Bárki be tud lépni körbenézni?

Igen, szerkeszteni csak a felkért építészek tudnak, viszont mindenki körbenézhet, aki regisztrál a minebudapest.hu oldalon, amit a Spice Communication fejlesztett. Nincs életkori korlát, bárki jelentkezhet.

Nem félsz attól, hogy a platform nem a tiétek, hogy egyszer csak megváltozik a környezet, és elvész minden, amit addig csináltatok?

Több mint 140 millió ember szórakozását nem lehet csak úgy megszüntetni, de semmi sem örök, és persze van ebben rizikó. Ha a platformtulajdonosának ez lesz az üzleti érdeke, akkor azt el kell majd fogadnunk, de addig is nagyon sok gyereknek és felnőttnek tudunk majd örömet szerezni, akik akár a Minecrafton keresztül is jobban megismerhetik a fővárost.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.