FLL kisokos: minden válasz egy helyen

|

Az elmúlt közel egy évtizedben a világ egyik legnagyobb robotversenyévé vált a FIRST Lego alapú kihívása, amely Magyarországon is egyre népszerűbb. Mit érdemes tudni róla? Megmondjuk.

Immár közel 20 éves múlttal rendelkezik a Dean Kamen alapította FIRST Lego League, amely jelenleg a világ egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb robotversenye. Világszerte közel 30 ezer regisztrált csapat küzd meg azért, hogy megszerezze az első helyet. Szinte a világ minden táján rendeznek FLL versenyeket, így a résztvevő 9-16 éves gyermekek a legmagasabb szinten tehetik próbára mérnöki és programozó tudásukat, egy látványos verseny keretén belül.

Maga a verseny négy részre osztódik: a zsűri egyrészt figyeli a csoportmunkát, a gyerekek prezentációs készségét, emellett külön pont jár a megépített robot designjáért és három futamos robotversenyért is, ahol egy meghatározott feladatot kell a gyerekeknek megoldaniuk. És most nézzük bővebben, mi fán terem a verseny.

Egyáltalán mi az az FLL?

A FIRST Lego League (röviden FLL) a FIRST által szervezett nemzetközi Lego Mindstorms robot alapú robotverseny, amelyen 9-16 éves iskolások indulhatnak el. A sorozatot 1998-ban alapította Dean Kamen, amely mára a világ legnagyobb ifjúsági robotversenyévé nőtte ki magát. A verseny hivatalos oldala szerint a tavalyi év kihívásán 88 ország, több mint 32 ezer csapata vett részt a versenyen, ami több mint 255 ezer fiatal robotprogramozót jelent. A döntőt minden évben az Egyesült Államokban rendezik meg, és világszerte tartanak selejtezőket - tavaly például 1464-es versenyt számoltak össze a szervezők. Hatalmas eseményről van szó, ahol tényleg csak a legjobb robotprogramozó gyerekek juthatnak az elődöntőkbe és a döntőkbe. A verseny próbára teszi a gyerekek programozó és mérnöki tudását, ugyanakkor a csoportmunka és a prezentációs készségek megléte is hangsúlyos a pontozás során.

Egy adott verseny évében világszerte minden csapatnak ugyanazokat a versenyfeladatokat kell megoldania ugyanolyan pályán. Az, hogy a feladatokat milyen módon és milyen sorrendben hajtják végre, nincs meghatározva. A csapatok robotja különbözőek lehetnek, de mindegyiknek Lego elemekből kell felépülnie.

Mi az idei kihívás?

A 2017/2018-as szezon a Hydro Dynamics projektnevet kapta. Így a csapatoknak a kutatási feladat során lehetőleg minél többet kell megtudniuk az emberek által használt víz körforgásáról, hogy utána egy hatékony megoldást találjanak arra, ahogyan az emberek vízhez juthatnak, szállíthatják és felhasználják az életet adó folyadékot, és a szennyvíz felhasználást is hatékonyabbá kell tenniük. A cél egy jobb és víztudatosabb világ kialakítása. Az idei pályát a következő videóban láthatod, angol nyelvű ismertetéssel:

Kik jelentkezhetnek?

A csapatoknak négy feltételnek kell megfelelniük. A versenyre 9-16 éves gyerekcsapatok jelentkezhetnek, egy csapatnak minimum 3, maximum 10 főből kell állnia. Minden csapatnak kell, hogy legyen - legalább egy - felnőtt edzője. A verseny szervezői nem biztosítják a Lego Mindstorms robotokat, így érdemes előre beszerezni egyet. Emellett be kell fizetni a regisztrációs költséget, és a robotverseny pályájának a díját is állni kell, ami tavaly 77 euró, illetve 129 euró volt csapatonként a postaköltséggel nem számolva. Mindemellett tapasztalatunk szerint a pálya önmagában többet ér 129 eurónál.

Miből áll a verseny?

A verseny négy pillérre épít. A csapatoknak egyrészt prezentálniuk kell a kutatási feladatukat, bizonyítani kell, hogy képesek együtt dolgozni csoportban, majd meg kell védeni a robotjuk dizájnját, majd a robotversenyen is bizonyítaniuk kell. A robotversenyen a csapatok a saját maguk által megépített és programozott robotjaikkal versenyeznek. 2 és fél perc alatt a körülbelül 2 négyzetméteres pályán annyi pontot kell begyűjteniük, amennyit csak tudnak. A robotnak önállóan kell működniük, a távvezérlésük tilos. Itt lehet megnézni, hogy körülbelül miként néz ki egy kör a robotversenyen:

Hol lesznek versenyek?

Magyarországon összesen hat regionális fordulót rendeznek Győr, Tatabánya, Budapest, Debrecen, Miskolc és Szeged városában. A szervezők igyekeznek a versenynaptárat a lehető legjobban kitölteni, így a hazai FLL selejtező szezon így körülbelül másfél hónap hosszúra fog nyúlni. A beosztás a következő:

2017. november 25. - Tatabányai Regionális Döntő
2017. december 02. - Győri Regionális Döntő
2017. december 09. - Debreceni Regionális Döntő
2017. december 16. - Szegedi Regionális Döntő
2017. december 16. - Miskolci Regionális Döntő
2018. január 13.   - Budapesti Regionális Döntő

Kik jutnak tovább?

A versenyekről egy (12 csapatig), kettő (13-18 csapat) vagy három (19+ csapat) induló jut tovább (a verseny méretétől függően) a február elejei Łódź elődöntőbe, ahol a régió legjobb 27 csapat fog majd megmérkőzni egymással.

2018. február 10-11. - FLL Közép-európai Elődöntő (Łódź)
2018. március 17-18 - FLL Közép-európai Döntő (Aachen)

Mi történik azokkal, aki továbbjutnak?

Az idei évtől az FLL (First lego League) és a WRO (World Robot Olympiad) is bekerült az oktatásért felelős miniszter által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közé, amelynek több előnye is van. A csapatok számára talán a legfontosabb, hogy a nemzetközi versenyekre kijutó csapatok költségét a minisztérium megtéríti. Nem kell saját költségén senkinek sem kiutaznia a világversenyekre.

Hol jelentkezhetek?

A First-lego-league.org oldalán jelentkezhetsz egészen október 13-ig, amennyiben társaiddal meg tudtok felelni a fentebb már leírt kritériumoknak.

Valamilyen FLL-lel kapcsolatos kérdésedre nem kaptál választ? Írd meg kommentben!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.