Programozótehetségek: Mészáros Botond

|

Legújabb tehetségünk egy kárpát-medencei szintű informatikai hálózat kiépítésén dolgozik, pedig mindössze 16 éves.

Botond személyes sikerként él meg minden olyan pillanatot, amikor valami újat alkothat, segíthet az embereknek, és amikor össze tudja kapcsolni az informatikával fő érdeklődési köreit: a matematikát és a fizikát.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy?

Hatalmas sikernek éltem meg, hogy a 2015 szeptemberétől 2016 februárjáig tartó komplex beválogatási folyamat eredményeként sikerült bejutnom 20 ezer jelentkezőből a 314 Junior Templeton Fellow közé. Számomra ez nagyon fontos volt, ugyanis e tehetségkutató program keretein belül ismertem meg mentoromat és jó barátomat, Ribarics Pált, akitől nagyon sok jót kaptam az elmúlt egy év során.

Mikor kezdtél el informatikával foglalkozni? Hogyan képezted magad?

Az informatikával nagyjából másfél éve, még 2015 szeptemberében. Röviddel ezután kezdtem el a 9. osztályt jelenlegi iskolámban, matematika-informatika szakon. Először a C++ nyelvet tanultam meg, viszonylag hamar belejöttem, január végére már alkalmam nyílt belekóstolni az objektumorientált programozásba is. Ezután egyszerűbb Windows Form alkalmazások fejlesztésével ismerkedtem meg, majd októberben egyszerűbb Android-alkalmazásokat is készítettem. Mindezt szinte teljesen autodidakta módon sajátítottam el, internetes tutorialok és tankönyvek segítségével.

Milyen távlati terveid vannak?

A továbbiakban még több algoritmikus tudásra akarok szert tenni, mindemellett a görbe felületű testek kontrollpont-alapú modellezésével is foglalkozom, valamint 3D-modelleket készítek. Meg akarom tanulni a számítógépes modellezés mögött álló matematikát, a deriváltakkal, integrálokkal, mátrixokkal stb. végzett műveletek informatikai környezetbe implementálását. Ezt a virtuális és kiterjesztett valóságokkal történő későbbi munka során tudom majd hasznosítani.

Mindemellett jelenleg is egy kárpát-medencei szintű informatikai hálózat kiépítésén dolgozom, habár kicsit lassan haladok, mivel az iskola mellett már nem jut mindenre időm. Jelenleg négy egyetem támogat: az egri Eszterházy Károly Egyetem Matematika és Informatikai Intézete, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Magyar Matematika és Informatika Intézete, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara, illetve a Debreceni Egyetem Informatikai Kara.

Életkor: 16 év
Tanulmányok: "Gheorghe Pop de Basesti" Technológiai Líceum
Fontosabb díjak, elismerések:
Számos megyei és országos szintű versenyen való helyezés
Junior Templeton Fellow: 2016 márciusa - 2017 februárja
KMTA támogatott: 2017 márciusától napjainkig

- Bálint Karola
- Erdős Márton
- Fernezelyi Simon
- Gergely Dániel
- Horváth Roland
- Názer Lili
- Mészáros Botond

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.