Fizikai formában tér vissza az innovátorok mennyországa, a római Maker Faire

|

A járványhelyzet javulásával ismét látogatható kiállításként tartják meg Európa egyik legnagyobb innovációs rendezvényét.

Az amerikai Make magazin még 2006-ban indította útjára a Maker Faire nevű rendezvénysorozatot, ami kiállítási és találkozási teret nyújt az olyan területek iránt érdeklődő résztvevőknek, mint a robotika, a 3D-s nyomtatás, a számítógépek, vagy a hackerkultúra.

Az átütő sikernek bizonyuló koncepciót azóta több mint 40 országban licencelték, így Rómában már 8 alkalommal tartottak Maker Faire-t az olasz iparkamara gondozásában. A tavalyi esemény a járványhelyzet miatt az online térbe kényszerült, a szervezők azonban most bejelentették, hogy a 2021-es találkozó már ismét fizikai formában várja a kiállítókat és a látogatókat.

A hivatalosan Maker Faire Rome - The European Edition néven futó programra október 8. és 10. között kerül sor, a résztvevők jelentkezését július 15-ig várják. Az érdeklődők három kategóriában (magánszemélyek és vállalkozások, iskolások, egyetemek és kutatóintézetek) nevezhetik a kiállításra érdemesnek vélt projektjeiket.

Az expo kedvcsinálója szerint az esemény "az innováció minden kulcselemével foglalkozik a digitális gyártástól a tárgyak internetéig, a robotikától a mesterséges intelligenciáig, a körkörös gazdaságtól az agrikulturális technológiákig, a biohackingen és az űrkutatáson át."

Ha a Maker Faire Rome felkeltette az érdeklődésedet, korábbi riportunkból részletesen is megtudhatod, miként zajlik ez az izgalmas kiállítás.

 

 

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.