Itt találkoznak a technológia őrültjei

|

Sokan vannak, akik élnek-halnak az innovációért, akiknek elsődlegesen nem a profit, hanem a Föld jobbá tétele érdekel. A római Maker Faire tele van ilyen feltalálókkal. Velük beszélgettünk.

Nincs még egy rendezvény a Földön, ahol ilyen jól megfér egymás mellett a négyoldalú flipper, a búvárrobot, a banánenergiával hajtott véletlenszám-generátor vagy éppen a csináld magad rakéta. Míg a CES, az IFA és az MWC mind a nagyvállalatokról szól, amelyeknek nemcsak arra van pénzük, hogy újabbnál újabb termékeket fejlesszenek ki, hanem a közízlést és a közgondolkodást is képesek formálni, addig a római Maker Faire kvázi azokról az innovátorokról, akiket a többség csak "őrült feltalálóknak" szokott nevezni.

Ez egy hatalmas ötletbörze, ahol a feltalálók tesztelhetik az ötleteiket, begyűjtve a valós felhasználók visszajelzéseit, és egymásnak is megmutathatják alkotásaikat, értékes tapasztalatokat szerezve. Ez egy remek egyveleget alkot, hiszen így olyan ötletek is a felszínre törhetnek, amelyeket egyébként a nagyvállalatok a rossz megtérülési mutatók alapján nem föltétlenül finanszíroznának.

Ugyan ki finanszírozná egy etetőrobot elkészítését, amely csak az emberiség kisebb részének jelenthet hatalmas segítséget? Ki ölne rengeteg pénzt abba, hogy 3D-nyomtatóval létrehozza Leonardo da Vinci korábban csak papíron létező építményeit? Ki fizetne egy fából készített, kiterjesztettvalóság-alapú játékért? Vélhetően a nagyobb szervezeteknél vagy a pénzügy, vagy a marketingosztály fantázia hiányában lesöpörné a gondolatot az asztalról, és habár az esetek 80 százalékában igazuk is lenne, ott az a 20 százaléknyi találmány, amely akár világmegváltó is lehet, és amelyet leginkább a római Maker Faire tud a nagyközönség számára megmutatni.

Az idei kiállításon is voltak ettől függetlenül kulcsterületek. Például a különféle robotok, amelyek közül már egyre több képes a víz alatt is működni. Óceántisztító drónból legalább négyet számoltunk össze. Népszerű téma volt emellett a szemét minél nagyobb mértékű újrahasznosítása, a 3D-nyomtatással létrehozott építmények, formák kínálta lehetőségek, valamint az újszerű oktatási megoldások.

Utóbbiak kulcsfontosságúak, hiszen a rendezvény legfőbb célja a tehetséggondozás mellett a példamutatás. Az első napon rögtön 27 ezer iskolás láthatta, hogy milyen kihívásokkal küzd a világ, és mi minden lehetséges a technológia segítségével. A modern oktatási lehetőségek és eszközök egy teljes csarnokot megtöltöttek, ami rendszerint tele volt emberekkel. Már az is nagy eredmény, ha a látogató gyerekeknek csak 10 százaléka inspirálódott vagy éppen kapott kedvet a digitális alkotáshoz, de azt gyanítjuk, hogy ennél magasabb lehet az arány.

A rendezvényre az Olasz Iparkamara felajánlásának köszönhetően közel 50 szakember, befektető és újságíró érkezhetett a világ minden részéről - köztük mi is. Magyarország mellett az Egyesült Államokból, Franciaországból, Horvátországból, Angliából, Írországból, Spanyolországból, valamint Belgiumból és Ausztriából fogadtak delegációkat.

Top 10 érdekesség

1 - Növények a szekrényből: idén is több megoldás született arra, hogyan lehet szélsőséges körülmények között növényt termeszteni. Jelentjük, a konténeres saláta finom, és egyre olcsóbbá válik a termesztése.

2 - Digitális játék a valóságban: elég egy kamera ahhoz, hogy a fizikai világ jeleit digitális játékká változtassa. A Sapienza Egyetem KreyonCity játékában legókockákkal lehet SimCity várostervezőst játszani.

3 - Rajzoló robotok: vajon elveszik a gépek az illusztrátorok munkáját? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem, de Rómában hatékonynak bizonyultak sokszorosításban, mesterségesintelligencia-alapú portrérajzolásban.

4 - Fenntartható fejlődés: a zöld megoldások rendkívül hatékonyak voltak a kiállításon. Az olasz ZeroCO2 például a rendezvény karbonlábnyomát csökkentve a látogatók után fákat ültetett Guatemalában.

5 - Zenélő MI: ki gondolná, hogy egy zongora is okosabbá tehető gépi intelligenciával? A kiállításon lévő hangszer a billentyűleütések alapján profilt alkotott zenészéről, majd kiegészítette annak játékát.

6 - Teljes újrahasznosítás: a kiállítás termeit járva rengeteg példát lehetett találni a szemét újrahasznosítására. Az olasz R3Direct nemcsak a feldolgozásban jár élen, hanem újszerű formákat is alkotott műanyagból.

7 - Futárrobotok: a svájci ETH egyetemistái egy iskolai projekt részeként alkottak meg egy szinte tökéletes futárrobotot, amely jövőre már megtalálható lesz a zürichi reptéren. Hamarosan követői is lehetnek.

8 - Héliummal töltött drón: a meteorológiai ballonok elvét követi ez a speciális repülő tárgy, amely a belsejében lévő héliummal hónapokig képes a sztratoszférában lebegni, műholdon keresztül adatokat küldve.

9 - Növényi robotok: a genovai Istituto Italiano di Tecnologia standjánál több olyan robotot is láttunk, amelyeket növények ihlettek. A Plantoid egy fatörzs viselkedését modellezi le, míg a GrowBot növekedésre képes.

10 - Magyarok Rómában: a nyíregyházi BánkiRobot csapata idén is egyedüliként képviselte országunkat. Ezúttal egy négy értéket mérő légszennyezettség-mérővel érkeztek az olasz fővárosba, amellyel megelőzhetők egyes légúti betegségek. Nyíregyháza városa ugyanis az egyik leginkább sújtotta település a szállópor szennyezettség szempontjából.

Az eszköz a PM10, és a PM2,5 szállópor szennyezettség értékeit méri. A cél, hogy a kis méretű, hordozható eszközzel minden felhasználó maga tudja mérni az adott helyen ezeket az értékeket. A mérési adatokat egy app egy tárhelyre küldi, és egy Google-térképen is megjeleníthető. Így egy városban egy térbeli, és egy időbeli szennyezettség-térkép épülhet fel.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.