Jön a budapesti robotverseny

|

Összecsapnak a régió legjobb ifi robotépítői és -programozói. Az ingyenes rendezvényen egy Lego-kiállítás is helyet kap.

Már csak párat kell aludni Budapest történetének egyik legnagyobb - ha nem a legnagyobb - robotversenyéig, ahol rekordszámú 19 csapat méri majd össze tudását az FLL (First Lego League) regionális selejtezőjében. A 9-16 éves versenyzőkből álló csapatoknak több területen is helyt kell állniuk, többek között prezentációs, csoportmunka feladatok is várnak rájuk, amelyek közül mindenképpen a leglátványosabb az egymás ellen zajló robotfutam, ahol 5 percen belül kell a lehető legtöbb feladatot megoldaniuk a Lego Mindstroms robotjaikkal.

A verseny mindenki számára ingyenesen látogatható lesz, ráadásul a helyszínen többek között egy Lego-kiállítás is megtekinthetnek a robotverseny szurkolói. A legkisebbeket egy Lego játszóház várja majd, a nagyobbak pedig meghívott előadók segítségével pillanthatnak bele a modern technológiák és oktatási megoldások kulisszatitkaiba.

Helyszín: 1035 Budapest, Raktár u. 1 (Alternatív Közgazdasági Gimnázium)
Időpont: 2018. január 13.
Versenyző korosztály: 9-16 évesek
Belépés: ingyenes

Neked is van egy versenyed? Küld el nekünk!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.