Magyarországra érkezik a Sony mikrovezérlője

|

Az elkövetkező hetekben Európából is megvásárolható lesz a Sony Arduino-alapú megoldása, amely a képalkotás terén új lehetőséget ad a fejlesztők kezébe.

Még május közepén jelentette be a Sony a saját fejlesztésű, Spresense névre keresztelt mikrovezérlőjét, amelynek az első készletét pillanatok alatt elkapkodták az előrendelők. Mivel első körben a Japán és az Egyesült Államok piacát igyekezett kiszolgálni a cég, emiatt eddig az öreg kontinensen nem volt megvásárolható az Arduino-alapú eszköz. Daniel Sandblom, a Sony technikai marketing menedzsere azonban a kérdésünkre a római Maker Faire kiállításon elárulta, hogy a termék forgalmazása már az elkövetkező hetekben megkezdődhet, bár ajánlott fogyasztói árakat még nem tudott mondani, a tárgyalások ugyanis jelenleg is zajlanak a kiválasztott disztribútorokkal.

A Sony kiállításon lévő képviselőinek tájékoztatása alapján az Egyesült Államokban érvényes árakból érdemes kiindulnunk, azaz Spresense központi lapja körülbelül 58 dolláros (körülbelül 16 500 forintos), az Arduino szenzorok vezérléséhez szükséges Spresense Extension Board pedig 35 dolláros (körülbelül 10 ezer forintos) áron lesz elérhető.

Egy meglehetősen erős lapkáról van szó, amely más Arduino lapkák fölé próbálja pozicionálni magát, ráadásul rendelkezik egyedi csatlakozóval is, ami például a Spresense kamera szenzorjának a kezeléséhez szükséges. A CXD5602 számjellel ellátott központi csatlakozó többek között GNSS szenzort is kapott, amely segítségével képes GPS, Galileo és GLONASS pozicionálásra, így használatával akár egy fejlett, a kezdőponthoz visszatérő drón is könnyedén kifejleszthető. Mivel egy rendkívül erőteljes, 6 magos ARM Cortex-M4F CPU-val, 1,5 MB SRAM-mal és 8 MB flash memóriával rendelkezik, akár összetettebb alkalmazásokat is képes futtatni, ráadásul elérhető hozzá egy Scratch csatlakozó, így akár gyerekek programozás oktatására is használható.

A kiegészítő lapkáját mindenképpen érdemes mellé beszerezni, mivel a központi board felületén megtalálható egy 192kHz/24 bites Hi-res audio chipet így lehet igazán kihasználni, egyidejűleg akár 8 különböző mikrofont kezelve. Mindemellett a Sony e területen - illetve a képalkotás terén - igyekszik megkülönböztetni magát a konkurenseitől, aminek köszönhetően a központi mikrovezérlő önmagában is könnyedén kiszolgál egy jobb hangrendszert, ahogy azt mi is személyesen megtapasztaltuk. A kiegészítő lapkára ráadásul egy microSD slot is került, azaz akár egy nagyobb zenei gyűjtemény, egy Jukebox is pillanatok alatt elkészíthető a készlettel.

A római Maker Faire közönségének a Sony egyéb még fejlesztés alatt álló Spresense kiegészítőket is bemutatott, közte azt a CXD5602PWBCAM1 kamerát is, amely valódi versenyelőnyt adhat a terméknek a riválisaihoz képest. Főként, hogy a szenzor programkönyvtárában egy fejlett optikai karakterfelismerő is helyett kapott, amely képes felismerni az elé helyezett tárgyakat, azok formájuk és színük alapján. Tesztünk során például a kő-papír-olló játékot gond nélkül abszolválta a lapkán lévő mesterséges intelligencia.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.