Chatbottal segíti hallgatóit a Szegedi Tudományegyetem

|

A hazai felsőoktatásban úttörőnek számító megoldással jóval gördülékenyebbé válik az órarend és a vizsgák nyomon követése.

A nemrég a világ 700 legjobb egyeteme közé is beválasztott Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új technológiával állt elő a Neptun rendszerre épülő Messenger órarend chatbot képében. A korszerű megoldással hatékonyabban szervezhetik a hallgatók a mindennapjaikat a szorgalmi és a vizsgaidőszakban. A chatbot már-már házon belüli vívmánynak tekinthető, hiszen a programot a Decathlonnak és az Extreme Digitalnak is fejlesztő RoboRobo csapata készítette, akik mind az SZTE egykori diákjai, a tesztelést pedig az egyetem 50 hallgatója segítette.

A chatbotba integrált naptár olyan hasznos információkat jelenít meg, mint az oktató és a tanterem neve, miközben a térkép nézet pontosan megmutatja, hol lesz az adott óra vagy vizsga. Az új hallgatók az útvonaltervezőnek is örülhetnek, amely segít megtalálni a tanteremhez vezető leggyorsabb utat.

A felhasználóbarát, az óratípusokat és a vizsgákat különböző színnel jelölő felületen az egyes órára vagy vizsgára kattintva jelennek meg a részletes információk (a pontos cím, a térkép, a kreditek száma), így áttekinthető és követhető a naptár. Ha valaki a másnapi óráira kíváncsi, elég a "holnap" szót beírnia, vagy ha a következő vizsgája időpontját szeretné megtudni, a "következő" szóval is tud keresni.

 A chatbot mindig az adott felhasználó saját óra- és vizsgarendjét mutatja a kezdéskor szükséges első regisztráció után, a rendszeres frissítéseknek köszönhetően naprakészen, az esetleges változásokat (terem vagy időpont változása) követve. A technológia előnye, hogy nem szükséges hozzá semmilyen applikáció letöltése, csak egyszeri, a Neptun kódot igénylő regisztráció kell a szolgáltatás eléréséhez.

Szakál Péter, a Szegedi Tudományegyetem oktatási igazgatója a fejlesztéssel kapcsolatban hangsúlyozta, az egyetem elkötelezett a hallgatói elégedettség növelése érdekében, amihez nagyban hozzájárulhat a hallgatók segítése az adminisztratív feladatokban való eligazodásban is.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.