-

Szintet lép Budapest legnagyobb robotversenye

|

Robotfesztivál és ingyenes innovációkiállítás vár a fővárosi FLL döntő látogatóira.

Érdekelnek a robotok, az űrtechnológia és a hazai innovációs műhelyek fejlesztései? Januárban a HelloWorld és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) egy különleges családi rendezvényén Óbudán láthatóvá válnak az alulról szerveződő magyarországi innovációk, azok a garázsfejlesztések, amelyek alapjaiban változtathatják meg életünket.

Az eseményen helyet kap hazánk egyik legnépesebb robotversenye, a FIRST LEGO League (FLL) budapesti regionális döntője, ahol az ország legtehetségesebb, 9-16 éves fiatal programozói és mérnökei mérik össze tudásukat. Mivel az idei szezonban az FLL kiemelt témája az űrkutatás, az Európai Űrügynökség (ESA) magyarországi Üzleti Inkubátorháza szakmailag is segíti a versenyző csapatokat a felkészülésben, illetve a zsűriben Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós és professzor emeritus Szegő Károly űrfizikus, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa is helyet kap majd. Az ünnepélye megnyitón pedig Prof. Dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár és Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossá is felszólal majd.

Hazai találmányok, innovációk, robotok, különleges legóépítmények, szakmai előadások és egyéb érdekességek várják a látogatókat a rendezvényen, amelyre a belépés mindenki számára ingyenes.

Tervezett programok:

Innovációkiállítás

Magyarországon elsőként mutathatják meg magukat azok az innovációs műhelyek és feltalálók, amelyek és akik eddig egymástól elszeparáltan működtek. A rendezvény így egyszerre teremt fórumot, megjelenési lehetőséget és közösséget a hazai ötleteknek és prototípusoknak, összesen öt különböző témában, úgy mint: űrtechnológiák, robotok, drónok, modern gazdaság, oktató játékok és ijfú feltalálók. A kiállítás résztvevőinek ráadásul nem csak a helyszínen, hanem a PC World felületein is megjelenési lehetőséget adunk, így biztosítva, hogy az innovációk később bárki számára elérhetőek legyenek. Ha neked is van egy olyan megoldásod, amit szívesen megmutatnál, még elküldheted a pályázati anyagodat.

Alkotó kerestetik!

Egy helyre hívjuk a hazai innovátorokat. Indul Magyarország első Makers Wanted! rendezvénye. Pályázz te is!

FLL budapesti döntő

A főváros eddigi legnagyobb, államilag elismert robotversenyén húsz, fiatalokból álló csapat méri össze prezentációs, programozói és mérnöki tudását, hogy kiderüljön, kik közülük a legjobbak. A futamok mindenki számára láthatóak lesznek, és biztosak vagyunk abban, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan szoros párharcok várhatók, és különleges robotépítményekkel is találkozhatnak majd a jelenlévők.

Programozó workshopok

Megmutatjuk azokat a megoldásokat, amelyekkel bárki elkészítheti első játékát vagy IoT alkalmazását. Tanácstalan vagy, hogy merre indolj, mit tanulj? Gyere el a rendezvényünkre, és tedd próbára tudásodat.

Helyszín: 1035 Budapest, Raktár u. 1 (Alternatív Közgazdasági Gimnázium)
Időpont: 2019. január 12. (Nyitvatartás: 08-19 óra között)
Belépés: mindenki számára ingyenes

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.