-

Alkotó kerestetik!

|

Egy helyre hívjuk a hazai innovátorokat. Indul Magyarország első Makers Wanted! rendezvénye. Pályázz te is!

Hiszünk az alulról szerveződő innovációban. Hiszünk abban, hogy a magánemberek által megvalósított ötletek - habár olykor kissé esetlennek tűnhetnek - rendkívül őszinték, mellőznek mindenféle sallangot. Hiszünk abban, hogy ezeket az ötleteket és a találmányokat nem szabad a garázsok, otthonok falai között tartani, hiszen az ötlet önmagában kevés. A sikert nem az elgondolás, hanem a megvalósítás jó minősége fogja meghozni, amihez vagy rengeteg tapasztalat szükségeltetik, vagy csak jókor kell lenni jó helyen. Ehhez viszont sokat kell kommunikálni, beszélni másokkal, versenytársakkal, más területek szakembereivel, gyűjteni folyamatosan a visszajelzéseket, a tapasztalásokat, a jobbító javaslatokat.

Hiszünk abban, hogy Magyarországon rengeteg jó ötlet van, és abban is, hogy ezeknek az ötleteknek egy fórumot kell teremteni, segíteni kell az információ áramlását, a tapasztalatcserét, megmutatva azokat a hétköznapi hősöket, akik akár egy világcégnél is jobb antennát képesek készíteni. Hiszünk abban, hogy ezek az emberek közöttünk élnek, és azt is, hogy igény van egy kifejezetten az alkotóknak, feltalálóknak és innovátoroknak dedikált tömegrendezvényre hazánkban is. A FIRST LEGO League budapesti döntőjén (2019. január 12., Alternatív Közgazdasági Gimnázium) ezért a robotversenyek mellett helyt adunk hazánk első Makers Wanted! kiállításának is, ahova minden hazai feltalálót, makert szívesen várunk. A résztvevőknek ráadásul nem csak a helyszínen, hanem a PC World felületein is megjelenési lehetőséget adunk, így biztosítva, hogy az innovációk később bárki számára elérhetőek legyenek. Ha te is egy vagy közülük, küldd el nekünk a pályázatodat, és ha a kurátor bizottságunk kiválasztja a projektedet, ingyen jelenhetsz meg a tömegrendezvényen, valamint a PC World magazin hasábjain és a PC World online felületén.

Az alábbi kiállítói szekciókban várjuk a jelentkezéseket:

Ifjú feltalálók: Egy helyen a hazai 18 éven aluli innovátorok, iskolai műhelyek, amelyek megtették már az első lépést a világhírnév felé

Űrtechnológiák: Különleges űrkiállítás csupa olyan hazai megoldással, amelyek elérhető közelségbe hozzák a fejünk felett már használt űrtechnológiákat

Robotok és drónok: Földön járó, repülő és víz alatt közlekedő robotok, drónok terme, kiegészülve az önjáró technológiákkal és a jövő közlekedésével.

Modern gazdaság: Innovációk, amelyek jobbá teszik az életünket és alapjaiban változtatják meg a társadalmunkat és a gazdasági környezetünket.

Oktatás, oktató játékok: Egy helyen azon hazai megoldások, amelyek segítenek abban, hogy a gyermekek az iskola falain kívül fejleszthessék tudásukat.

Te is egy vagy a hazai innovátorok, feltalálók közül? Ha te is részt vennél a 2019. január 12-i budapesti rendezvényünkön, a pályázat űrlapunkon adhatod le a jelentkezésedet. A pályázatokat 2018. december 15-ig várjuk. Eredményhirdetés időpontja: 2018. december 20.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.