Óriási siker: a Fazekas csapata nyerte a FIRST robotversenyét
Ez az első alkalom, hogy egy magyar ifi robotépítő csapat győzedelmeskedett egy globális versenyen.
Ma hajnalban Jim Yuong Kim, a világbank vezetőjének a beszéde után a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Fazekasroboteam csapata történelmet írt, ugyanis habár korábban az FLL és a WRO mezőnyében több jó szereplésnek is örülhettük - gondolunk itt a ReSAP és a Töviscsapat előkelő helyezésére - ez volt az első alkalom, hogy egy magyar csapat a dobogó legtetejére állhatott. Név szerint: Fey Mihály, Hervay Bence, Kurucz Márton, Martinák Zalán, Molnár-Sáska Zsófia, Umann Dávid, valamint a csapat két mentora: Karsai Zsuzsa, Bácsi Sándor és Koren Balázs.
A verseny több szempontból is különleges volt. Egyrészt ez volt az első alkalom, hogy nemzetközi méreteket öltött, másrészt meghívásos volt, nem rendeztek nemzeti fordulókat, az adott országok csapatai így a nemzetközi döntőben találkoztak a többi csapattal elsőként. A Fazekasroboteam kijutása azonban nem volt zökkenőmentes, a versenyre ugyanis közvetlenül előttük nevezett a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium csapata, így a fazekasos diákok végül a megtisztelő Team Europe nevet kapták.
A Washingtonban zajló FIRST Global Challenge versenyre 162 országából érkeztek a diákcsapatok, őket sikerült a Fazekasroboteamnek megelőznie. Bővebb beszámolóért érdemes felkeresni Koren Balázs, a csapat egyik mentorának blogját, illetve ajánljuk a csapattal korábban készített interjúnkat, amit még a kezdetekkor, a robotjuk kicsomagolásakor rögzítettünk.