-

Játékkészítő játékot adott ki a Google

|

Az ingyenes Game Builderrel bárki összerakhatja a saját játékát egy barátságos, 3D-s felületen keresztül.

Le sem tagadhatnák, hogy honnan inspirálódtak a Game Builder készítői. Maga a 3D-s világ felépítése és megjelenése nagyon hasonló a Minecraftban látottakhoz, miközben a közösségi játéképítést a Roblox már korábban sikerre vitte. Mivel mindkét játék rendkívül sikeresnek tekinthető, több milliós rajongó táborral, a keresztezésüknek tekinthető Game Buildernek is megvan minden esélye arra, hogy az említett riválisok nyakára nőjön, sőt akár a következő Scratch is lehet belőle.

A fejlesztés mögött a Google sokat kísérletező Area 120 alkotóközösség áll, a Google azon mérnökei, akik munkaidejük 20 százalékát új koncepciók, prototípusok felépítésének szentelik. Eddig már több sikeres munka is kikerült az Area 120 kezei közül, és több nem érte meg még a béta verziót sem, ám nagyon úgy tűnik, hogy a Game Buildernek van jövője.

A tavaly novemberben csendben kiadott előzetes verzió különösebbe hírverés nélkül is összegyűjtött 230 alapvetően nagyon pozitív értékelést, és habár kevés új ötletet tartalmaz, a pofonegyszerű pályaszerkesztés, a közösségi funkciók (megfejelve közös játékfejlesztéssel), a kártya alapú fejlesztői felület, JavaScript kód háttérrel és a könnyen importálható Poly 3D modellek miatt olyan elegyet alkot, amelyről még biztosan nagyon sokat fogunk hallani. Kipróbálnád? Ingyen megteheted Windows és MacOS rendszerek alatt.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.