-

Minecraft nyakán a Roblox

|

Egy friss tőkebefektetésnek köszönhetően immár 2,5 milliárd dollárt ér a cég - anno pont ennyi pénzt fizetett a Microsoft a Minecraftért.

Fontos mérföldkőhöz ért az idén 12. születésnapját ünneplő Roblox, a világ egyik legnagyobb, ha nem legnagyobb közösségi játékplatformja, amelynek a felületén bárki elkészítheti a saját játékát. A szolgáltatás ugyanis a Techcrunch információ szerint egy újabb 150 milliós tőkebefektetést kapott a Greylock Partners és a Tiger Global kínai cégek által, így a piaci értékét már több mint 2,5 milliárd dollárra becsülik, ami pont annyi pénz, amennyit a Microsoft fizetett évekkel ezelőtt a Minecraftért.

A David Baszucki, a Roblox társalapítójának és ügyvezetőjének a Techcrunch kérdésére korábban ráadásul pozitív eredményekről beszélt, ha hinni lehet a cég képviselőjének a Roblox nem csak nyereséges, hanem "extrém mértékben rentábilis". A befektetést a játéképítő platform sajtóinformációk szerint újabb akvizíciókra és a szolgáltatás erősítésére fogja szolgálni, ami már csak amiatt is érdekes, mert a Roblox erejét nem a saját játékai, hanem a felhasználói által készített programok adják, amelyek eladásaiból a készítők mellett a platform tulajdonosai is részesülnek.

A Roblox jelenleg több mint 70 millió aktív felhasználóval rendelkezik, több mint 4 millió játéképítővel, több mint 40 millió egyedi játékkal. A platform ráadásul már az oktatásban is felütötte a fejét, azaz minden esélye megvan arra, hogy a következő Minecraftá váljon.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.