Modern, digitális társasjátékok

|

Ki az, aki még kártyát húz? A legújabb társasjátékokban sokszor nemhogy dobókocka nincs, de sok esetben egy dedikált applikáció gondoskodik a véletlenekről. Megmutatjuk a játékok jövőjét.

Ha létezik olyan, hogy vadkapitalizmus, kell lennie vad digitalizációnak is. Az elmúlt húsz évben legalábbis olyannyira felgyorsult körülöttünk a technológiai fejlődés, hogy sokan nem tudtak az azzal járó társadalmi és emberi következményekhez alkalmazkodni, és ennek nyomán az elmúlt évben az Egyesül Államokban megjelent, majd szépen folyamatosan felerősödött egy digitális kijózanító mozgalom, amely megpróbálja egy lépés távolságból, kvázi higgadtabban figyelni az egyre őrültebb méreteket öltő innovációt. A játékoknál is hasonló trend figyelhető meg, legalábbis a tizenéveseket egyre nehezebb rávenni, hogy fizikai játékokkal játsszanak.

A LEGO kontra Minecraft ellentétből rendre a digitális kockavilág kerül ki győztesen, és a fiatal srácok sem G.I. Joe figurákat gyűjtenek már, hanem Fortnite-skineket. És persze vannak olyanok is, akiknek már az utóbbi is ciki. Mit tehetnek egy ilyen közegben a fizikai játékok? Adaptálódnak. A társasjátékoknak ez olyannyira sikerült, hogy jelenleg másodvirágzásukat élik.

Ötletparádé

Sokan egyenesen új aranykorról beszélnek, ami leginkább az ötletek szintjén érhető tetten. Míg korábban csak kevés nagyvállalat engedhette meg egy új társasjáték elkészítésével, gyártásával és terjesztésével járó magas költségeket és az azzal járó hatalmas pénzügyi kockázatot, a 3D-nyomtatás és a crowdfunding oldalak elterjedésével ma már a világon bárki egy kisebb befektetéssel tesztelheti ötletét, és még a piaci megjelenés előtt kiderítheti, hogy az elképzelése sikerre van ítélve vagy sem.

Ennek köszönhető. hogy a Kickstarter tele van társasjátékos projektekkel, és sok esetben már az első napon sikerült a kampányok gazdáinak elérniük a kitűzött több tízezer dolláros célt. Miért jó ez nekik? Elegendő a társasjátékból egyetlen prototípust legyártaniuk ahhoz, hogy utána több ezer darabot előre értékesíthessenek immár komoly pénzügyi kockázat nélkül - amennyiben előzetesen körültekintően határozták meg a kiadásokat - úgy, hogy külső terjesztőpartnert sem kell bevonniuk. Mindez segíti a kreatív ötletek felszínre törését és merőben új játékok elkészítését, hiszen csak egy teljesen újfajta játékmechanikával lehet kitűnni a tömegből.

A kocka el van vetve

Illetve több a kisebb játékfejlesztő cég, akiknek korábban esélyük sem lett volna a piacra kerülni. A világ legnagyobb társasjátékos közössége, a boardgamegeek.com szavazatai alapján az eredeti Monopoly csak a 18 092. helyet, a RISK a 17 360. helyet, a Jenga pedig a 10 991. helyet foglalja el a társasjátékok ranglistájában. Még ha meg is kérdőjelezzük a Monopoly helyét, az jól látszik a számokból, hogy több mint 18 ezer - a közösség szerint jobb - társasjáték létezik a világon, azaz ha csak a klasszikus, dobsz és lépsz társasjátékokat ismered , akkor érdemes alaposan körülnézned. A modern társasjátékok ugyanis próbálják minimalizálni a szerencsefaktort, és inkább a tudást, a jó stratégiát díjazni, és emiatt próbálják a dobókocka használatát kerülni, ráadásul a manapság menő társasokban a játékosok már nem egymás ellen küzdenek, hanem egymással. A kooperatív társasjátékokkal így elkerülhetők a szabályértelmezési viták, ellenben a készítőknek sokkal többet kell tesztelniük, hogy a "gépet", azaz a játékot pont annyira erős ellenféllé tegyék, amennyire az még élvezetes.

A harmadik trend a minél gyakoribb applikációhasználat, ami cikkünk kiindulási ötletét is adta. Egyre több az olyan játék, amely nem elégszik meg pusztán a papíralapú megoldásokkal, hanem egy app bevonásával próbálja a játékélményt még tovább fokozni, a programba ugyanis végtelen mennyiségű lehetőség, elágazás felvihető, az adatbázis pedig később is bővíthető, ami a szimpla papíralapú megoldásoknál nem lehetséges.

Applikációval párban

Az okostelefonok bevonásának egyik szélsősége, amikor fogják a teljes játékot, majd mobilra költöztetik azt (például Risk, Carcassonne, Cluedo, Pandemic), hogy bárki bármikor játszhasson velük. Habár e megoldások sok esetben új funkcióval, mechanikával egészítik ki az eredeti tábla- vagy kártyajátékot, végső soron a társas rész az, ami kimarad belőlük, és e tekintetben nem gondoljuk, hogy az online multiplayer teljes mértékben ugyanazt a közösségi élményt jelenti. A második lépcsőt azok az applikációk jelentik, amelyeket társasok mellé adnak, de azok fő funkciója kimerül a szabálymagyarázatban, esetleg a pontszámok követésében. A rettegés éjszakája: Vérfarkas játékot például az app csak plusz narratívával, hangokkal egészíti ki, de a digitális társ nélkül is tökéletesen működik.

A harmadik szinten ellenben már azokat a szoftvereket találjuk, amelyek szimbiózisban élnek a játékkal, azaz a papíralapú és a digitális megoldás olyannyira egymást erősíti, hogy egymás nélkül nem is lennének élvezhetők. Ilyen például a sokak által kedvelt XCOM társasjátéka, a Warhammer Age of Sigmar, a Mansions of Madness második kiadása vagy éppen a következő képen látható, cseh Alchemist.

Utóbbi például a sokak által kedvelt Doodle Alchemy játékmenetét ülteti át félig a digitális világba. A cél itt is az, hogy a játékosok rájöjjenek, az egyes komponensek közül mi keverhető egymással, ám míg a mobiljáték szimpla egyjátékos móddal rendelkezik, addig az Alchemist partijátékot csinált a koncepcióból, és hozzáadta a kártyajátékok véletlenszerűségét úgy, hogy a komponenseket minden játékosnak a saját telefonjával kell lefotóznia, hogy a társapplikáció megmutassa, van-e találat, vagy sem.

Az app az ellenség

A trendteremtő XCOM esetén az applikáció folyamatosan nyomást helyez a játékosokra, és olyan véletlenszerű eseményeket teremt, amelyekre nem lehet felkészülni. Egy hagyományos társasjáték kiszámíthatóbb lenne, és kevésbé volna frusztráló a játékosok számára, és pont ez az állandó nyomás az, ami az XCOM-ra leginkább jellemző. Másik remek példa a lehetőségekre a Golem Arcana, amely nem pusztán segíti a felhasználóját a lépések megtervezésében, adatokat is nyújt a készítője számára, így az reagálni tud a játékosok igényeire, egy kooperatív játék esetén például könnyebbé vagy éppen nehezebbé tudja tenni a küldetéseket.

A First Martians társasjáték appja pedig képes visszaemlékezni a játékosok korábbi döntéseire, így a benne található feltételekkel és elágazásokkal a társasban minden döntésnek eredménye van, és ez egy olyan tényező, amely korábban csak a számítógépes játékokban jelent meg.

Kiterjesztett valóság

Természetesen a társasjátékok és a mobilapplikációk, a felhőtechnológiák keresztezése, akár a mesterséges intelligenciával és big datával párosítva soha nem látott játékokat teremthet, olyanokat, amelyek remekül képesek ötvözni a fizikai és a digitális világ játékosságát. Erre kiváló példa a Hasbro DMX Dropmix mixelő játéka (lásd lentebb) vagy éppen a Beast of Balance toronyépítő megoldása. Mindemellett egy újabb hullám érkezése is látszik: a kiterjesztett valóság (augmented reality, azaz AR)-alapú társasjátékoké. Ha emlékszel az első, 1977-es Csillagok háborúja filmben látható hologramsakkra, akkor már el is képzelted, hogy ez miként valósulhat meg.

A Disney és az Apple ráadásul Star Wars Holochess néven utóbbit el is készítette, így azt megfelelő készülék birtokában akár már ki is próbálhatod. A HoloGrid: Monster Battle ugyanezt a koncepciót viszi végig, azaz a játékosok egy csatatéren küzdhetnek meg egymással, ahol a figurák a kiterjesztett valóság segítségével elevenedhetnek meg. Nem nehéz elképzelni, hogy megfelelő játékmechanika mellett milyen izgalmas és folyamatosan megújuló stratégiai játékok alkothatók a gépi intelligencia és az AR segítségével.

Top 3 applikációvezérelt társasjáték

01 - Hasbro DMX Dropmix: Egy különleges zenei játék, amelyben gyakorlatilag kártyák lehelyezésével bárki zeneszerzővé válhat, az applikáció felel ugyanis a muzsika lejátszásáért. A puszta mixelésen túl két játékmódot is kínál. (link)

02 - Mansions of Madness: Second Edition: Lovecraft félelmetes világában játszódó kooperatív társasjáték, amelyben a játékosoknak különféle rejtélyeket kell megoldaniuk. Az applikáció véletlenszerű események generálásáért felel, és a szörnyeket is mozgatja (link).

03 - Beasts of Balance: Csodálatosan kivitelezett játék (a fenti képen látható), amelyben alapvetően tornyokat kell építeniük a játékosoknak. Minden játék egy virtuális világot generál, és minden lerakott elem hatással van a világra. Több díjat is bezsebelt (link).

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.