Minecraft-suli: mutasd, mit alkottál!

|

Egyszerűen prezentálhatjuk legjobb alkotásainkat a Minecraft közösségének. Ezt kell tenned világaid megosztásához.

Ha valaki egy grandiózus projektbe kezd, és hetek, sokszor hónapok kemény munkájával létrehoz valami maradandót, azt ritkán akarja megtartani magának. Hasonló a helyzet a Minecafton belül is; nem kevés energia befektetésével - kreatív mód használata közben - meglepő alkotásokat varázsolhatunk képernyőnkre, amennyiben szabadidőnk jelentős részét a kockavilágban töltjük. Ha pedig úgy gondoljuk, hogy elkészült művünk megérett arra, hogy mások elé tárjuk, ideje megosztanunk a Minecraft közösségével.

Szerencsére ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy elkészített felületünket a többi játékos számára is elérhető formátumban a világhálóra juttassuk. A héten indult Minecraft táborunkba több megoldási lehetőséget is bemutattunk, ám a tudást nem akarjuk a rendezvény négy falai között tartani, így cikkünkben összegyűjtjük a megosztás előkészületi lépéseit, valamint néhány opciót is bemutatunk, amelyekkel akár a platformok közötti transzportálást is megvalósíthatjuk.

Szükséges előkészületek



Legfontosabb, hogy világunk megosztása előtt tisztában legyünk azzal: az alkotásunk felületére bejelentkező felhasználók az általunk megalkotott világgal tökéletesen megegyező tájon találják majd magukat. Vagyis vegyük figyelembe, hogy pontosan azon a helyen jelennek meg, ahol mi az utolsó kilépésünkkor elhagytuk a felületet.

Éppen ezért minden esetben ügyeljünk arra, hogy a kilépéskor karakterünk a megfelelő helyen tartózkodjon a játékban, és lehetőleg a kreált környezetben arra a pontra irányítsa tekintetét, amelyet a látogatók számára szeretnénk bemutatni.

Kilépés előtt még érdemes kiürítenünk felszerelésünket, valamint törölnünk az összes olyan objektumot, amiről úgy érezzük, hogy az alkotás során nem sikerült teljes mértékben befejeznünk őket, tehát a félkész építményeket távolítsuk el a pályáról, hogy a világunkba érkező játékosok élményét ne rontsák el hátrahagyott, töredékes elemeink. Végezetül, ha úgy gondoljuk, hogy alkotásunk teljes értékű használatához extra információkra lehet szüksége a látogatóknak, írjunk egy könyvet, vagy helyezzünk el jelzőtáblákat.

Kutatás a fájlrendszerben



Amennyiben az előkészületekkel kész vagyunk, már csupán egy megosztásra alkalmas archívum elkészítésére van szükségünk ahhoz, hogy közkinccsé tegyük alkotásunkat. Mivel a világok rengeteg fájlból és sokszor bonyolult könyvtárszerkezetekből állnak össze, a legfontosabb teendőnk, hogy felkeressük elkészített területünk számítógépünkön pihenő gyökérkönyvtárát, és az összes almappával együtt becsomagoljuk a fájlokat. Mivel a Minecraft-mentések helye felhasználónként eltérő lehet, előfordulhat, hogy csak hosszabb kutatást követően találunk rá a szükséges fájlokra; a legvalószínűbb, hogy a

útvonalat követve megleljük az alkotásainkat tartalmazó könyvtárakat. Miután ide elnavigáltunk, a [save] mappába lépve megjelennek létrehozott világaink. Amennyiben szeretnénk extra információval kiegészíteni a fájlhalmazt, egy szövegszerkesztő alkalmazás használatával hozzunk létre a világ mappáján belül egy readme.txt fájlt, amelyben tulajdonképpen használati utasításokat adhatunk az alkotásunkat elindítani kívánó felhasználóknak. Emellett linkek segítségével reklámozhatjuk további alkotásainkat, valamint e-mail-címünk megadásával akár visszajelzéseket is kérhetünk megosztandó produktumunkról. Amint ezzel megvagyunk, lépjünk egy szinttel feljebb a könyvtárszerkezetben, és már tömöríthetjük is elkészült művünket.

Oldalak: 1 2

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.