Közlekedési lámpák akcióban

|

A hardverprogramozás meglehetősen bonyolult szakterület, így a kezdeti szárnypróbálgatásokhoz érdemes valami egyszerűbb projektet választani, a LED-es lámpák vezérlésénél pedig nem igazán találunk jobb kiindulási alapot.

Arduino mikrokontrollerünk és egy megfelelő starter kit beszerzését követően már semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy friss hobbinknak hódolva elmerüljünk a hardverprogramozás rejtelmeiben. Természetesen a rengeteg megvalósításra váró projektötlet közül, bizony nem minden esetbe könnyű kiválasztani, hogy melyik is legyen az, amire elsőként áldozunk szabadidőnkből. Ami bizonyos, hogy a vásárlást követően, mikor még csak ismerkedünk újdonsült ezközünkkel nem érdemes megpróbálkozni azzal, hogy egy buktatókkal teletűzdelt álmunkat próbáljuk valóra váltani az Arduino segítségével.

A monumentális méretű kódok mellett ugyanis a komplexebb alkotásoknál már rendkívül kicsi az esélye, hogy rögtön az első próbálkozásunkat siker koronázza majd, az egymást követő kudarcok pedig gyorsan letörhetik lelkesedésünket. A kis projektek ezzel szemben szinte garantált sikerrel kecsegtetnek, az elsőre egyszerűnek tűnő kis funkciók pedig kódolás szintjén szinte a végtelenségig bonyolíthatjuk, plusz szenzorok beemelésével pedig még tovább növelhetjük az elkészített alkotásunk értékét. Mivel szinte minden alapcsomag tartalmaz LED-izzókat és a használatuk látványos eredményekkel kecsegtet, így érdemes lehet elsőként egy olyan projekttel bele vágni az Arduino-programozói karrierünkbe, melyben LED-ek villogtatása az elsődleges cél. Az egyik legjobb ilyen alkotás pedig nem más, mint a közlekedési jelzőlámpák lemodellezése, így cikkünkben aprólékosan végighaladunk ezen eszközök megvalósításának a folyamatán.

Szükséges komponensek

Az Arduino-lapkánk, valamint a programozásához használt számítógépünk mellett alkotásunk életre hívásához szükségünk lesz még minimum egy piros, egy sárga és egy zöld LED-re (a színek természetesen ettől eltérhetnek, amennyiben csak a gyakorlás a cél), illetve érdemes lesz beszerezni egy próbapanelt (breadboard), kábeleket, valamint ellenállásokat is. Ha ezek már mind a rendelkezésünkre állnak, telepítsük számítógépünkön az Arduino szoftverét, majd az indítását követően keressük meg a használni kívánt eszközünket az Alaplapok listájában.

Amennyiben szerencsések vagyunk, és megtaláltuk, állítsuk is be alapértelmezettnek, ha pedig nem, akkor telepítsük az Alaplap-kezelőből. Ezt követően csatlakoztassuk mikrovezérlőnket a PC-hez és ha a kijelölt portokon megjelenik eszközünk már kezdhetjük is a programkódok feltöltésének folyamatát. Tehát ha mindent rendben találtunk a beállítások ellenőrzése során nyissunk meg egy friss, kizárólagosan az alapértelmezetten megjelenő néhány sornyi kódot tartalmazó üres próbaprojektet, majd ezt módosítások nélkül töltsük fel az Arduinonkra, ezzel ellenőrizhetjük ugyanis a csatlakoztatott eszközünk müködőképességét, valamint az esetlegesen korábbi projektjeinkből az eszközünkön ragadt kódoktól is megszabadulhatunk. Természetesen itt könnyedén előfordulhat, hogy a készülék frissítésbe kezd vagy kéri a Master Reset gomb megnyomását, ilyen esetekben csak annyi a teendőnk, hogy követjük a parancssor megjelenő instrukcióit. Ha többszöri próbálkozás után is hibaüzenetet kapunk érdemes lehet a tűzfalunkat ideiglenesen deaktiválni, mert könnyedén lehet, hogy a védvonal letiltja a használni kívánt portot.

Kezdődhet a programozás

Szerencsére kódolási szempontból viszonylag egyszerűen aktiválhatjuk és deaktiválhatjuk a LED-lámpákat, ha ugyanis áram alá helyezzük az adott PIN-t, akkor a hozzá kapcsolt lámpa felkapcsol, különben nem világít. Ennek tudatában már csak annyi a teendőnk, hogy a megfelelő időzítéssel ellátjuk a kódunkat, hisz a loop-ciklus a pontosan megadott beállításokkal mindössze néhány sornyi kór beírását követően végrehajtja a megfelelő lámpaváltásokat.

Oldalak: 1 2

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.