Infravörös távvezérlés

|

Egy infravevővel egyszerűen távvezérelhetővé alakítható a mikrokontroller. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a távirányító készítésének lépéseit.

Különféle multimédiás készülékeink régóta élnek az infravörös kommunikáció lehetőségével, és bár a Bluetooth-, illetve Wi-Fi-kapcsolatot bevető IoT-eszközök kezdik megszorongatni a távirányítók piacát, még ma is egészen szépen tartja magát ez a vezérlési forma. Persze az infravörös irányítás nem csupán a multimédiás és háztartási eszközök kiváltsága, egy először bonyolultnak tűnő, valójában nem túl komplikált művelettel akár Arduino mikrokontrollerünket is alkalmassá tehetjük erre.

Igaz, megfelelő működéséhez azért néhány kiegészítő komponensre szükség lesz, és kódolási ismereteinket sem árt felfrissíteni. Az Arduino mikrovezérlőn kívül egy infravörös fényérzékelő szenzorra, némi kábelre, egy tesztlapra, valamint egy LED-re lesz szükségünk, illetve egy infravörös jelet kibocsátó távirányítót is elő kell keresnünk. 

Így működik a távirányító

Először is némi hardveres ismeretre kell szert tennünk; a koncepció megvalósításához fontos, hogy tudjuk, miként működnek a távirányítók. Noha a mi eszközünk kezdetben csupán LED-ek kapcsolgatására lesz majd képes, vevőegysége megegyezik azzal, ami mondjuk egy televízió aktiválásáért felel. Az infraparancsok továbbításához alapvetően két komponensre van szükség: egy infravörös jelforrásra - ez jelen esetben a távirányító -, valamint a beérkező infravörös jelzés dekódolására képes vevőre. A vezérlőnkön található gomboktól tehát más és más fényimpulzus érkezik, amit a vevő dekódol, és a fogadott adatcsomag információi alapján végrehajtja a parancsot. Megnehezíti a dolgunkat - a temérdek gombon kívül -, hogy az egyes gyártók más és más szignálokat alkalmaznak, sőt néha egyazon márka eszközei között sem áll fenn a kompatibilitás.

Szerencsére ennyi hardveres ismeret elegendő a megvalósításhoz, ugyanis az adatok beolvasását az Arduino infravörös könyvtára remekül kezeli. Mielőtt tehát belevágnánk a folyamatba, először ezt a csomagot kell hozzáadnunk főkönyvtárunkhoz. A könyvtár telepítéséhez meg kell nyitnunk az Arduino fejlesztői környezetét, és a [Vázlat] menüpont [Könyvtár tartalmazása…] opcióját választva, a megjelenő listán a legfelső, [Könyvtárak kezelése…] feliratúra klikkelni. A felugró ablakban az IRremote kulcsszó begépelésével megtalálhatjuk a letölthető és installálható bővítmények között a szükséges csomagot, beszerzéséhez mindössze annyi a dolgunk, hogy a [Telepítés] gombra nyomunk. Ezzel végezve rendelkezésünkre állnak az IRremote programozásunk során bevethető metódusai, amelyekről a [Fájl] menü példakódjai között találunk néhány, azonnal működő demót.

Oldalak: 1 2

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.