Megválasztották az év TikTokkerét

|

Telt házzal nyitott az ország első TikTok díjátadó fesztiválja, ahol díjazták a legjobb 15 másodperces alkotókat.

Nem ismered még a TikTokot? Vélhetően nincs tinédzser korú gyermeked, akik körében hatalmas népszerűségnek örvend a 15 másodperces videók készítésére és megosztására alkalmas szolgáltatás, amely körülbelül pont azt az időkeretet célozza meg, ameddig leköthető a fiatalok figyelme. A fejlesztőjének saját elmondása alapján az appot főképp a 10-25 éves korosztály használja, a hazai sztárjai pedig 100 ezer feletti követővel rendelkeznek, míg néhányan 300 ezer vagy akár 400 ezer rajongót is táborukban tudhatnak a közel 800 ezresre becsült hazai TikTok közösségben.

Korábban rendeztek már egy hasonló rendezvényt, a TikTok elődjének tekinthető, szintén 15 másodperces videókra építő Musical.ly-re építve, de az kudarcba fulladt a biztonsági előírások be nem tartása miatt. A hasonló közönséget elérő és sztárokat prezentáló hétvégi TikTOP Fest & Awards azonban már sikerrel vette az akadályt, és megtöltötte az Akvárium klubot.

A legdrágább VIP jegyek már egy héttel az esemény előtt elfogytak, ahol olyan hazai TikTokkerek jelentek meg, mint Szász Dorina, Zsigmond Angi, Szender Milán, Farkas Timii, R.Márk vagy Kitti Léda és Nasz Dani, de ott volt Czura Karina, Bóna Bia, Makovics Tina, Varga Bettina, Osztolykán Amanda és Sóvári Márk is. Természetesen Kozma Panna, Szilágyi Cintia, Miss Jázmin, Gál Dorottya, Bocsó Attila és Nikosz Niki se maradtak otthon. Csak az említett 19 influencer összesített követőtábora meghaladja a 3,5 millió főt.

A szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján, 2019-ben a zsüri és a közönség szavazatai alapján Czura Karina kapta az "Év TikTokkere" díjat,Makovics Tina lett a közönségdíjas, Radics Zsombor, aki nem ritkán édesanyjával együtt lép fel, lett az "Év TikTok Felfedezettje", illetve, Liszkai Márk táncparódiája érdemelte ki az "Év TikTok videója" címet. Az eseményt a Follow Me Agency és az ArvaliCom szervezte.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.