Díjazták a legjobb oktatási kezdeményezéseket

|

Kihirdették az Edison 100 győzteseit. A jelöltek között a HelloWorld Egyesület is szerepelt.

Az Edison100 listán megtalálható összesen száz jelöltből 6+1 kategóriában kiosztott elismerést olyan szereplők érdemelték ki, akik innovatív és jövőbarát módon fejlesztik az általános iskolás
korú gyermekek tudását és készségeit az iskolák falain túl. A díjazottakról szakmai zsűri döntött, illetve közönségszavazás alapján dőlt el, ki kapja a hetedik díjat.

Az Okos Doboz, a PontVelem Okos Program, a KórházSuli Alapítvány, a Káva - A Résztvevő Színháza, a NoBadKid, az Élménybiológia és a Tanulás Könnyítő Program vittek haza díjat tegnap este teljesen megérdemelten. A jelöltek között a HelloWorld Egyesület is szerepelt a Tudomány kategóriában.

"Már az Edison100 listán is csupa olyan kezdeményezés szerepel, akiktől érdemes tanulni, és az
is a célunk, hogy megmutassuk a jó gyakorlatokat Magyarországon, útmutatást nyújtsunk a
szülőknek, pedagógusoknak, és mindenkinek, akit foglalkoztat a gyerekek jövője"- mondta el Barta Nikolett és Veres Rita, az Edisonplatform vezetői.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.