-

Szlovákiában terjeszkedik az OTP Fáy András Alapítvány

|

Újabb határon túli OK Center kezdte meg működését a szlovákiai Nagyszombaton. Az intézményben 5000 gyerek képzése valósulhat meg évente.

2012-ben nyitotta meg kapuit az első OK Oktatási Központ Budapesten, mely gyökeresen újszerű formában és tartalommal nyújt ingyenes pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningeket általános és középiskolásoknak. A projektet az OTP Fáy András Alapítvány hívta életre és üzemelteti. A képzések és maga a tréningközpont hamar nagy népszerűséget vívott ki magának: az oktatásra mintegy fél évre előre kell időpontot foglalni, akkora a túljelentkezés. A sikereken felbuzdulva 2016-ban megkezdte működését a nyíregyházi OK Oktatási Központ is, mely hazánk keleti régióinak igényeit szolgálja ki. A terjeszkedés, a know-how minél szélesebb körű alkalmazása azonban nem ért véget az országhatároknál, hiszen tavaly októberben az OTP Bank Románia jóvoltából elindult a bukaresti intézmény is, idén júniustól pedig a szlovákiai központban is elindult a képzés.

A magyarországi OK Oktatási Központokban évente mintegy 20000 diák sajátíthatja el játékos módon a korszerű pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteket. A frissen megnyílt nagyszombati centrumban három tréningterem várja majd a diákokat, akikkel a kezdetekben öt speciálisan képzett tréner foglalkozik majd. A cél, hogy évente 5000 szlovákiai általános és középiskolás képzése valósuljon meg. Ráadásul - Magyarországhoz hasonlóan - az ország távolabbi pontjairól, ingyenes buszjáratokkal utazhatnak a gyerekek a központba. A program keretében pedig mind Magyarországon, mind Szlovákiában a felelős szülők és pedagógusok számára is megvalósul majd képzés.

"Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében 2017 óta működünk együtt a szlovákiai OTP Ready Alapítvánnyal. Szlovákiában és Magyarországon is nagyon alacsony szintű a pénzügyi kultúra, a pénzügyi- és jövőtudatos tervezés, együttműködésünk erre a problémára kínál megoldást. Tavaly óta szintén ennek a projektnek köszönhetően járják trénereink a szlovákiai általános és középiskolákat, a nagyszombati OK Center megnyitása pedig együttműködésünk következő, nagyon fontos lépése." - fogalmazott Dr. Mészáros Tamás, az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumának elnöke a központ megnyitója kapcsán

A román fővárosban 2017 októberében indult képzési hely különlegessége, hogy nemcsak iskolások, de felnőttek számára is biztosít tréningeket. Az oktatás mellett a romániai központ pedig közösségi "hub" funkciót is betölt: a bukaresti fiatalok egyik kedvenc co-working helyévé vált az OK Center, amelyet fiatal vállalkozók, kreatív diákok is előszeretettel használnak.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.