Programozás mobilról

|

Nem leszel többé számítógéphez kötve, ha az Arduino-projektjeiddel szeretnél foglalkozni, cikkünkben ugyanis megmutatjuk, miként vághatsz bele az Androidos mikrovezérlő-kódolásba.

Egyre több területen képes az okostelefonos környezet, ha nem is kiváltani, de egészen jól helyettesíteni a számítógépeket, és bizony már olyan feladatokra is bátran bevetheted a mobilt, melyhez korábban bizony elengedhetetlen volt a számítógép. Ezek közé tartozik a programozás is, hisz szép számmal találhatsz fejlesztői környezeteket a Play Áruház hatalmas kínálatában. Egy kis kutatással pedig az Arduino mikrovezérlőkhöz is fellelhetsz kódkészítő felületet, vagyis akár a telefonod segítségével is elmerülhetsz a hardverprogramozás rejtelmeiben. Mivel a mobilos szoftverek szintén .ino kiterjesztéssel dolgoznak, így a számítógépeden már elkezdett projekteket is gond nélkül folytathatod a kisebb kijelzőn, és út közben is csiszolgathatod a kódokat.

Természetesen, a szoftvereid módosításában nem merül ki az applikációk képessége - hisz ezt akár egy szimpla szövegszerkesztővel is megvalósíthatnád -, ezek az alkalmazások ugyanis a kód fordításához és feltöltéséhez is kínálnak kellékeket. Ehhez pedig komolyabb szaktudásra és jelentős plusz eszközökre sem lesz szükséged, így, ha szeretnél út közben is foglalkozni a hobbi-projektjeiddel, esetleg olyan helyen kellene prezentálnod az elkészült alkotást, ahol nem áll rendelkezésedre számítógép, bátran vesd bele magad az okostelefonos Arduino-vezérlés világába. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miként készítsd elő a terepet, ha mobilról szeretnéd a mikrokontrollerre tölteni a projektjeidet.

Hardveres összeállítás

Nem kell igazán sok extra kiegészítőt beszerezned az okostelefonos vezérlés megvalósításához, hisz a mikrovezérlőd mellé a kapcsolat élesítéséhez alapértelmezetten mindössze egy USB A-B kábel, egy DC-portra kapcsolható töltő, egy OTG kábel/átalakító, valamint egy OTG-kapcsolatot támogató okostelefon kell csupán. A nyomtatókábelre - a PC-s csatlakozáshoz hasonlóan - az adatátvitel során lesz szükséged, akár csak az OTG-átalakítóra, hisz ezek nélkül nehezen valósíthatod meg, hogy a feltöltött kódod problémamentesen eljusson telefonod felületéről az Arduinora. Persze még mielőtt beszereznéd ezt a kiegészítőt ellenőrizd, hogy az adatátvitel ezen módját okostelefonod mennyire támogatja, hisz sajnos a külső hardverek USB-s csatlakoztatását nem minden modellben kapod meg. Ezen rejtett képesség felfedésére több módon is kísérletet tehetsz, melyek közül talán a leghatékonyabb, ha az USB OTG Checker alkalmazást telepíted készülékedre, mely egyetlen kattintással elárulja, hogy a jelenleg használt mobilod mennyire áll hadilábon az OTG-s eszközökkel. Ha esetleg rossz hírt kapsz, még könnyen lehet, hogy egy rootolással orvosolhatod a problémát, azonban így kicsit hosszadalmasabb lesz a folyamat, amíg eljutsz addig, hogy egy okostelefonon összeállított mintakódot feltölthetsz az Arduinora.

DC portot bevető töltőcsatlakozóra nem minden esetben lesz szükséged, azonban könnyedén előfordulhat, hogy okostelefonod USB-portja nem képes elegendő feszültséget leadni ahhoz, hogy a mikrovezérlőt működtesse, így érdemes lehet vagy egy külső elemcsatlakozót, vagy egy hálózati kábelt beszerezni az eszközhöz.

ArduinoDroid IDE

Az első teljes értékű fejlesztői környezet, amivel érdemes komolyabban is megismerkedned az igazán lényegre törő, ArduinoDroid IDE névre hallgat. Az ingyenes alkalmazás a számítógépes Arduino-környezethez hasonlító kialakítással és rengeteg beállítási lehetőséggel vár rád. A szoftver felületén az indítást követően a kódszerkesztő nézetbe érkezel, ahol színezett kifejezésekkel és számozott sorokkal vár a beviteli mező, az eredeti IDE-hez hasonlóan pedig itt is a napi dátumnak megfelelő sketch formájában tárolódnak az épp szerkesztett programjaid. Természetesen, ha alaposabban áttúrod a menürendszert könnyedén felfedezheted, hogy bizony szép számmal akadnak itt olyan funkciók, amik a későbbiek során még hasznosak lehetnek számodra, hisz a különféle alaplapok kezelése mellett egy nagyobb könyvtárnyi elérhető kiegészítő-csomaghoz is hozzáférést nyerhetsz. Ezen kívül még mobilodon is lehetőséget kapsz arra, hogy a már meglévő adatbázist kiegészítsd különféle csomagokkal. Az elkészített szoftverek fordítását a képernyő tetején található villám jel segítségével aktiválhatod, majd a mellette elhelyezett lefelé mutató nyíl érintésével már indíthatod is az infókupacot a mikrovezérlőd irányába. Amennyiben a feltöltés sikeres egy Sketch uploaded feliratú üzenet jelenik meg a képernyőn, ha pedig valami gond adódott a folyamat során egy rövid hibaüzenet jelenik meg a kijelződön, a probléma elhárításában pedig segítséget nyújt a szoftver fejlesztőjének a hivatalos oldala (https://www.arduinodroid.info/p/troubleshooting.html). Első néhány alkalommal döcögősen indulhat a kódok eljuttatása a mikrovezérlőd felületére, azonban sok esetben elegendő egy master reset ahhoz, hogy a kódod életre keltse az Arduino-t. Az első példaprogram előcsalogatásához érintsd meg a képernyő tetején található, három pöttyel jelzett menüpontot, majd itt a Sketch/Examles/01.Basics útvonalon keresztül klikkelj a Blink feliratra, és máris megkapod azt a kódsort, melynek segítségével a 13-as port mellett pihenő státuszjelző LED-et villogtathatod a megadott paraméterek alapján.

Ha szeretnél valamit módosítani a virtuális billentyűzettel pötyögd be az általad használni kívánt értékeket és máris kész az első mobilon szerkesztett kódod, melyet a fordítás után már tölthetsz is mikrovezérlődre.

Bluino Loader

Okostelefonos környezetben nem feltétlenül ideális, ha mindent kábelek egész tömkelegének bevetésével valósítasz meg, szerencsére a mobilos felület már olyan megoldásokat is kínál, melyek segítségével még vezeték nélküli kapcsolat használatával is feltöltheted az elkészült programot az Arduino felületére. Ezt a funkciót kínálják ugyanis a Bluino Loader szoftver fejlesztői extraként alkalmazásuk felületén, a program azonban tökéletesen működik abban az esetben is, ha az előzőekben taglalt kábeles összeköttetést használod. A program egyik nagy előnye, hogy számos nyelven - köztük magyarul is - elérhető, melynek köszönhetően rendkívül könnyű a navigáció a menüben, és az egyes funkciókat is villámgyorsan előcsalhatod. Sajnos az applikáció jónéhány funkcióját fizetős tartalomként árulják a készítők (mint például a nem Bluino hardverek Bluetooth-keresése), a Pro változat megvásárlására pedig minden egyes feltöltést követően kiemelten felhívja a figyelmet az alkalmazás, ami hosszú idő után biztosan zavaró lehet. Emellett még a csatlakoztatható hardverek listája is viszonylag szűkös, a felület bővítésére pedig alapértelmezetten nem kínál lehetőséget a szoftver, persze egy kis kutakodást követően ezért könnyedén találhatsz olyan könyvtárakat, melyek megkönnyíthetik a munkát a Bluino Loader felületén. A használatot továbbá nehezíti, hogy egy-egy feltöltést követően a felhasználói felület beragad, és csak a szoftver újraindításával áll helyre a rend. Természetesen amennyiben ezeket a kellemetlenségeket megszoktad, remek segítőtársaddá válhat a szoftver, mely villámgyorsan végzi el a fordítást és a feltöltést is.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.