Lezajlott a diákok országos kompetenciafelmérése

|

A diákok matematikából és szövegértésből bizonyíthatták készségeiket.

Az Oktatási Hivatal (OH) szervezésében szerda délelőtt zajlott a 6., 8., és 10. évfolyamos tanulók kötelező kompetenciamérése. 2021-ben 3036 iskola 278 ezer diákját érintette a teszt, a felmérésből csak a sajátos nevelési igényű tanulók maradtak ki.

A kompetenciateszt szövegértésből és matematikából teszi próbára a nebulókat, az utóbbi esetében erős hangsúllyal a gyakorlati feladatokon, amit a hivatalos indoklás a "matematikai eszköztudás" felméréseként jellemez. A 2001-ben bevezetett tesztelés fontos eszköz a mindenkori hazai diákság felkészültségének, készségeinek nyomon követésére.

A kompetenciafelmérés érdekessége, hogy önkéntes alapon, név nélkül kitölthető kérdőívekkel a tanulók családi hátterét is vizsgálja. Az ebből kikalkulált családiháttér-index segítségével pontosabban értékelhető az intézmények oktatói munkája, hiszen a hátrányos helyzetű régiókban működő iskoláknak más körülmények között kell helytállniuk, mint a felkapott fővárosi tanintézeteknek.

Ahogy azt az Oktatási Hivatal 2019-es elemzése is elismeri, a magyar diákok kompetenciáiban komoly hiányosságok vannak, ám a legutóbbi teszt eredményeiben biztató adatokról is beszámolhattak: a 8. és 10. évfolyamon tavalyelőtt születtek az elmúlt évtized legjobb matematika pontszámai.

 

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.