Kurzust indít a LogMeIn

|

Az Óbudai Egyetemmel együttműködésében indítja el speciális informatikai képzését a LogMeIn.

Miközben a KSH adatai szerint a 15 és 24 év közötti fiatalok közel fele akár külföldön is hajlandó elhelyezkedni az érvényesülés érdekében, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége korábban rámutatott, 22 000 fejlesztő hiányzik a hazai informatikai és kommunikációs szektorból. Ennek jegyében a vállalatok számára kiemelten fontos, hogy vonzó alternatívát kínáljanak jövendőbeli munkavállalóiknak, amit már az egyetem alatt el kell kezdeni, hogy az iskolapadot elhagyókat azonnal be lehessen vetni. "A felsőoktatásnak és a munkaerőpiacnak azonosak a céljaik, hiszen minden szereplő érdeke, hogy már gyakornokként is valós, azonnal hasznosítható tudással rendelkező hallgatókat bocsásson ki az egyetem" - emelte ki Dr. Felde Imre, a Neumann Kar kutatási dékán-helyettese.

A LogMeIn hasonló programot indított néhány éve Szegeden: anno itt önszerveződőként indult a kezdeményezés, amelynek keretein belül tapasztalt fejlesztők a mai napig saját tematikával vesznek részt a felsőfokú informatikai oktatásban. A Szegeden gyűjtött tapasztalatokra is építve indult el szeptemberben a cég munkatársai által tartott kurzus az Óbudai Egyetemen. "A félév során a jelentkezőknek egy piaci igényeknek megfelelő cloud alapú, online szolgáltatást kell fejleszteniük. A folyamat során újabb és újabb módosítási kérésekkel állunk elő, amiknek a megoldására maguk választhatják meg az eszközöket, hiszen ez így működik a valós feladatok esetében is" - részletezték a félév tematikáját Komjáthy Szabolcs és Barta Ákos kurzusfelelősök.

Kovács Lívia, a LogMeIn Szoftverfejlesztő Kft. ügyvezetője megjegyezte, a közelmúltban több munkatársuk is az Amazon vagy a Google tengerentúli irodáiban gyarapította tovább a LogMeIn magyar központjában megszerzett tudását. Tapasztalatai szerint a hazai informatikai képzések és a piacon jelenleg dolgozók tudása valóban világszínvonalú, emiatt üzleti szempontból is megéri a hazai felsőoktatásba fektetni.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.