Kvíz: te mennyire vagy biztonságban a neten?

|

A te életed is nyitott könyv a hackerek előtt? A Generali kvízével tesztelheted az IT-védelmi felkészültségedet.

Kutatások szerint minden negyedik magyar fiatal egész nap elérhető online, 88 százalékuk pedig naponta több alkalommal is aktívan jelen van az interneten. Az Eurostat egy 2017-es jelentése továbbá rámutat arra is, hogy a magyar fiatalok használják a legnagyobb arányban a közösségi médiát az Európai Unió tagállamai közül.

Az olyan hagyományos cyberbűncselekmények, mint az adatlopások, vagy a zsarolóvírusos támadások mellett ráadásul egyre nagyobb méreteket ölt a gyermekek fejlődésére jelentős hatást gyakorló cyberbullying, vagy más néven online megfélemlítés, zaklatás. Magyarországon minden harmadik gyermeknek volt már része internetes zaklatásban, például online kirekesztésben, magánjellegű információkkal való visszaélésben, internetes bántalmazásban. Felmérések szerint csupán minden tizedik gyermek kér segítséget, és a szülők mindössze fele tud arról, hogy gyermeküket bántalmazás érte. Erre a problémára hívja fel a figyelmet az UNICEF most induló #nemvagyegyedül kampánya, mely a Generali Biztosító közreműködésével valósult meg, illetve ezzel párhuzamosan a biztosító egy cyberbiztonsági oldalt is indított, amelyen egy helyre gyűjti a legfontosabb fenyegetéseket és problémákat. Vajon te is veszélyben vagy? A lenti kérdőívvel kiderítheted.

Teszt indítása

Te milyen eredményt kaptál? Írd meg nekünk hozzászólásként!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.