VR-platformon tanulhatnak a jövő ápolójelöltjei

|

Szimuláción alapuló technológiai fejlesztést hajtanak végre a Szegedi Tudományegyetemen.

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a virtuális valóságra (Virtual Reality - VR) épülő megoldások, hiszen már nem csak a Facebook akar saját metaverzumot építeni, de az olyan vállalatok, mint a Microsoft, az Epic Games, vagy a Niantic is.

A VR azonban az oktatásban is rendkívüli lehetőségeket tartogathat, ezért is fogott össze a Szegedi Tudományegyetem és a Mozaik Kiadó egy ápolóképzést segítő csúcstechnológiás VR-és e-learning platform kifejlesztésére.

A szegedi székhelyű kiadó MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a projekt összköltsége 630 millió forint lesz, a bejfejezése pedig 2024-ben várható. A munka  során a legkorszerűbb IT-megoldások segítségével hoznak létre hiánypótló, tömegesen elérhető, speciális szimulációs és tanulási környezetet ápolójelöltek és ápolók számára. Ennek megvalósításához a cég az Innovációs és Technológiai Minisztérium piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt pályázatán 418 millió forintot nyert el.

A projekt legfőbb hozzáadott értéke az, hogy az elméleti tananyag elsajátítása és az embereknek nyújtott közvetlen segítség között hoz létre élethű szimulációs fázist és e-learning rendszert, amely a beteggel való tényleges találkozáskor már készségszintű, alkalmazható tudást biztosít.

Az e-learning rendszer elemei olyan korszerű digitális tananyagok, 3D-animációk, videók és élethű VR-szimulációs gyakorlati tér, amelyek az anatómia, az élettan, a fizioterápia, az ápolástan, a preventív egészségügyi gondozás tudományterületeinek tananyagát dolgozzák fel. A magas szakmai színvonalú elméleti és gyakorlati anyagok koherens, komplex, felhasználóbarát digitális platformmá állnak össze.

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.