Sikeres volt a UPC plüssgyűjtő akciója

|

Közel 7000 darab plüssfigura gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet a UPC Magyarország tatabányai munkatársai indítottak.

A jótékonysági akciót a UPC tatabányai üzletének munkatársai indították el még májusban, amikor a Vértes Agóra Nonprofit Kft-vel közösen arra kérték a vásárlókat, hogy az otthon már nélkülözhető plüssfigurákat vigyék el az erre a célra kihelyezett gyűjtőládába, hogy ezzel segítsék a helyi gyerekkórházban ápolt betegeket, illetve a környéken élő hátrányos helyzetű családokat. A hatalmas plexidoboz rövidesen kicsinek bizonyult, mert a városban hamar elterjedt a híre az kezdeményezésnek, és néhány hét alatt több ezer játékot ajánlottak fel a cég ügyfelei. A gyűjtésben a helybéli felnőttek mellett gyerekek is részt vettek.

A sárberki Általános Iskola második osztályos tanulói - azon túl, hogy személyesen vitték el az adományokat a UPC üzletbe - még egyedileg dekorált csomagolást is készítettek az ajándékoknak. A jótékonysági akcióhoz - amelyben összesen 57 zsákra való plüssfigura gyűlt össze - más városokból is csatlakoztak a UPC munkatársai és ügyfelei. Az adományokat közvetlenül a Kórház kapja, de egy részük a Tatabányai Családsegítő Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete, és a Mésztelepi Óvoda segítségével juttatják el a rászorulókhoz.

A UPC mindemellett 4 tévékészüléket is adományozott a tatabányai Szent Borbála Kórháznak, azzal a céllal, hogy segítsék a Gyermek- és Csecsemő Osztály gyógyító munkáját, illetve a gyermekek és szüleik számára megkönnyítsék a kórházi tartózkodás nehéz időszakát.

Képek forrása: UPC Magyarország

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.