Profi youtuberekkel indul a Minecraft tábor

|

Hamarosan indul a HelloWorld Minecraft tábora, ahol hazai és nemzetközi szinten elismert szakemberek segítik majd a gyerekeket.

Közel két hét múlva - egészen pontosan augusztus 9-én - kezdetét veszi a HelloWorld Minecraft tematikájú nyári tábora Királyréten, ahol ismételten rengeteg izgalmas programmal várunk. Egy felejthetetlen hét áll előttünk, ezalatt pedig olyan oldaláról is megismerheted a Minecraftot, amelynek talán a létezéséről sem tudtál. 

A különféle redstone-szerkezetek, valamint a parancsblokk alaposabb bemutatása mellett idén az építkezésre is komoly hangsúlyt fektetünk, már csak azért is, mert egy nemzetközileg is elismert építész segíti profi tanári gárdánk munkáját.

Velünk lesz ugyanis a YouTube-on látható Építészsuli készítője, GMaster (alias Kötél Gábor), akinek csodálatos alkotásai hazánkban elsőként már a minecraft.com főoldalát is megjárták, a közös órák során pedig tőle is elleshettek egy-két mesterfogást.

Természetesen néhány Minecraft-youtuber is csatlakozik majd hozzánk - az idei évben Csabusa és Sirius fogadta el a meghívásunkat - és velünk lesz még a Kraftolók Kézikönyve sorozat szerzője, Toldi "Hipoforakusz" Bence is.

Már csak néhány szabad helyünk van, így, ha Te sem maradnál le az idei táborszezon egyik legizgalmasabb hetéről, akkor irány a http://minecraft.helloworldonline.hu/ oldal, ahol leadhatod a jelentkezésedet!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.