Nagyot esett tavaly a nyelvvizsgázók száma

|

A járványhelyzet és a diplomaosztás rendkívüli szabályai miatt bezuhant az érdeklődés a nyelvvizsga iránt.

Az Oktatási Hivatal által közölt adatok alapján 2020-ban mindössze 86 ezren futottak neki a nyelvvizsga bizonyítvány megszerzésének, ami jelentős visszaesés az átlagosnak tekinthető 115-120 ezres mennyiséghez képest. A 86 ezer próbálkozóból 59 ezren vették sikerrel az akadályt.

Az adatokat a Világgazdaság szemlézte, a lapnak nyilatkozva pedig Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke és az Euroexam vezetője rámutatott a visszaesés okaira is. A szakember szerint a nyelvtanulásban az emberek többsége továbbra is ragaszkodik az élő jelenléthez, így a koronavírus miatt az online térbe szorult kurzusok kevésbé voltak vonzók.

Ennél azonban jóval fontosabbnak nevezte, hogy a rendkívüli szabályok értelmében tavaly a diplomázók felmentést kaptak a nyelvvizsga-követelmények alól. Ez az intézkedés viszont csak 2020-ra szólt, így a tanárok idén már a 2017-18-as csúcsidőszaknak megfelelő 115-120 ezer nyelvvizsgázóra számítanak.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.