Műholdas kommunikációs modult fejlesztettek a Széchenyi Egyetem hallgatói

|

Fontos mérföldkövet ért el a győri intézmény házi űrprogramja.

A győri Széchenyi Egyetem hallgatói csapata, a SZE-SAT nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy egy saját fejlesztésű műholdat juttat a világűrbe. Ennek fontos lépéseként az intézmény nemrég bejelentette, hogy a csapat elkészült egy kommunikációs modullal, amit a Budapesti Műszaki Egyetem műholdjával állítanak majd Föld körüli pályára.

A BME által fejlesztett MRC 100 műhold összeállításában számos egyetem közreműködik. A Széchenyi István Egyetem Jedlik Ányos Gépész és Villamosmérnöki Szakkollégium SZE-SAT szekciója nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy a műholdon belüli adatkommunikáció fejlesztése érdekében megalkosson egy 30-szor 30-szor 3 milliméteres panelt, amely rövid szöveges üzeneteket sugároz a Földre. Érdekesség, hogy a mindössze 2,1 gramm súlyú eszközt szó szerint patikamérlegen mérlegelték, hiszen ezredgramm pontosságú mérésre volt szükség.

 "Tavaly év végén értesültünk a lehetőségről, majd az év elejére konkretizálódott, hogy milyen paramétereknek kell megfelelnünk. Ezután gőzerővel kezdtünk dolgozni a projekten, és februárra már el is készült a nulladik panelünk"

- tekintett vissza a kezdetekre Marton Gábor, aki 2007-ben végzett az intézmény automatizálási szakán, így Széchenyi alumniként koordinálja a hallgatók munkáját. Hozzátette, több nehézséggel is meg kellett küzdeniük, mint a chiphiány vagy a koncepciójuk újragondolása, végül igazi csapatmunkával megoldották a feladatot.

"A modullal az elsődleges cél, hogy a fellövés után az előre leprogramozott üzenetek foghatók legyenek a Földön. Ha ez sikerül, akkor bárki dekódolhatja városunk és egyetemünk, a SZE-SAT labor, illetve a készítők nevét is. Az abszolút siker az lenne, ha a műhold teljes működése alatt foghatnánk ezeket a jeleket"

- hangsúlyozta Magda Martin, aki a modul programját gyúrta egybe. A hardver fejlesztéséért felelős Keresztény Dániel hozzátette, a Széchenyi-egyetem központi épületének tetején található az antenna, amellyel veszik majd az üzeneteket és nyomon követik a műhold működését.

"A berendezés hamarosan új forgatómotort kap, így a következő feladat a vezérlés programozása, a vételtechnika kialakítása. Az év végére tervezett startig ezzel is készen kell állnunk"

- fogalmazott a hallgató. A csapat nyár elejére több modult is legyártott, majd a fejlesztést sokrétű teszteknek vetették alá. A hősokkteszt során rövid időn belül két szélsőséges hőmérsékletnek, mínusz 40 és plusz 60 foknak tették ki a panelt, majd a klímakamrában folyamatos hőmérséklet-változásokat generáltak, de rázósokktesztet is végeztek, amelyekkel a kilövésnél illetve az űrben várható körülményeket szimulálták. Röntgen- és CT-vizsgálatnak is alávetették az eszközt annak érdekében, hogy a forrasztások minőségéről is megbizonyosodjanak.

"Végezetül egy hosszú idejű tesztet is elvégeztünk, amelynek során egy hétig üzemeltettük, ezzel bejárattuk a modult a Föld körüli feladatteljesítéséhez"

- fejtette ki Marton Gábor. A csapat tagjai hangsúlyozták, hogy a panel elkészítése során rengeteg tapasztalatot szereztek, és ezáltal közelebb kerültek végső céljukhoz, a Széchenyi-egyetem saját műholdjának elkészítéséhez.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.