Modernnek tartják magukat, de továbbra is a hagyományos szakmákban bíznak a magyar szülők

|

Tanulságos kutatás árulkodik arról, miként látják saját szerepüket a szülők a modern világban.

A Bridge Budapest által létrehozott Edisonplatform évek óta dolgozik az innovatív, jövőbe mutató oktatási programok felkarolásán, miközben aktívan igyekszik formálni a területtel kapcsolatos gondolkodást is. Ennek részeként Steigervald Krisztián generációkutatóval jártak utána, hogy miként vélekednek a magyar szülők a jövőről, a digitális világról, a gyerekek számára szükséges kompetenciákról és a saját szerepükről.

Az áprilisban bemutatott reprezentatív kutatásuk szerint az utóbbiban a mai szülőket inkább a bizonytalanság jellemzi a tudatosság helyett, mivel egy sebesen változó, komplex világban kell segíteniük a gyerekeik fejlődését. Ezt látszik alátámasztani az az ellentmondás is, hogy a megkérdezettek többsége egyértelműen modern, digitális szülőnek tartja magát, azt viszont csak a válaszadók negyede tekinti a feladatai részének, hogy segítse is a porontyait a digitális világban való eligazodásban.

Ez pedig nem is menne könnyen nekik, mivel egész egyszerűen nem jártasak azokon a platformokon, amelyeken a fiatalok aktívak: a szülők a 2010-es évek elején beágyazódott Facebook, Instagram és Messenger "fogjai", míg a több mint egymilliárd felhasználóval bíró, 2016-ban indult TikTokot messziről elkerülik. A kutatás kapcsán a Forbes idézi Veres Ritát, az Edisonplatform társalapítóját és vezetőjét, aki szerint jelenleg még nem egyértelmű, hogy a szülők vagy az iskola felelőssége utat mutatni a digitális világ útvesztőiben, avagy a gyerekekre kellene hagyni az ehhez szükséges készségek elsajátítását.

A szülők konzervatív hozzáállásáról árulkodik az is, ahogy a biztos jövőt garantáló sikerszakmákról vélekednek: többségben az orvosi, mérnöki vagy tanári karriert tartják a leginkább időtállónak, de az olyan mesterségek is egyre nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint a kőműves, az ács ács vagy szobafestő, ami nyilván nem független a mindennapokban is tapasztalható súlyos szakemberhiánytól. Még beszédesebb, hogy egyetlen szülő sem akadt, aki szívesen látná youtuberként a gyermekét, miközben a fiatalok körében ez ma már hasonlóan vágyott karriernek számít, mint az énekesi vagy a színészi pálya.

Ami pedig az érvényesüléshez elengedhetetlen kompetenciákat illeti, a szülők a kitartást, a problémamegoldást és az alkalmazkodókészséget emelték ki, az Edisonplatform vezetője viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő formálásához inkább a válaszadói lista végén kullogó készségek, vagyis az empátia, a nyitottság és a kezdeményezőképesség jelentik a kulcsot, amit a munkáltatók is egyre jobban elismernek.

A kutatás tapasztalatait összegezve egyértelműnek tűnik, hogy a szülők sem állnak még teljesen készen az új idők kihívásaira, a tanulásban viszont az Edisonplatform is kész segítséget nyújtani, a szervezet "21. lecke 21. századi szülőknek" című hírlevél-sorozata ugyanis szakértői tippekkel szolgál a jövőbiztos neveléshez.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.