Már csak néhány napig lehet jelentkezni az Ifjú Tudósok vetélkedő következő évadára

|

A héten zárult le a verseny első szezonja, de már javában zajlik az újabb etap előkészítése.

Az elmúlt hetekben az M5 műsorán az egész ország nyomon követhette az Ijfú Tudósok vetélkedő döntőit, melyben 3500 nevezett középiskola diákjai közül választották ki az Év Ifjú Tudósai cím nyerteseit.

Történelemből Sikos Ágoston (Városmajori Gimnázium), biológiából Nguyen Bich Diep, (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), kémiából pedig Lovas Miklós (Debreceni Tóth Árpád Gimnázium) került ki győztesen, a további helyezettek listája itt érhető el.  

A vetélkedő célja az volt, hogy a kiemelkedően tehetséges tanulók bemutathassák egy adott tudományban való jártasságukat, kimagasló tudásukat; egyúttal példát is adjanak hazai és külhoni diáktársaiknak, illetve a széles közönségnek: megéri tanulni, elmélyülni egy tudományterületben.

A verseny viszont a következő tanévben is folytatódik, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal a 2021/2022-es tanévre is meghirdette a tudományos vetélkedőt, ezúttal magyar irodalom, fizika és informatika tudományterületből.

A versenyre a Magyarországon és a szomszédos országokban élő 11-12. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek 2021. október 4-ig. A jelentkezéshez szükséges felület az ifjutudosok.hu weboldalon érhető el, ahol további részletekről is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.