Lassan ideje lesz meghosszabbítani a lejárt diákigazolványokat

|

Nem tart már sokáig a türelmi időszak.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett vészhelyzet a szigorítások mellett néhány engedmény is hozott az állampolgároknak, ilyen például a pandémia alatt lejárt okmányok használatának lehetősége, amivel a kormány a meghosszabbításhoz elengedhetetlen találkozásokat igyekezett visszaszorítani.  

Elsőként a Telex írta meg, hogy habár az ünnepek előtt az Országgyűlés a rendkívüli állapot fenntartása mellett döntött, a Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében az okmányokat illető türelmi idő már nem tart sokáig, s így lassan a lejárt diákigazolványok érvényesítéséről is gondoskodni kell.

A határidő június 30, ezt követően a 2020. március 11-és 2020. július 31., valamint a 2020. november 4. és a 2022. május 31 között lejárt vagy lejáró okmányok is érvényüket vesztik. Ez azoknak lesz kellemetlen, akik a járvány ideje alatt befejezték a tanulmányaikat, ám továbbra is használhatják a diákigazolványukat, különböző (pl. utazási) kedvezményeket élvezve.

Az aktív tanulmányokat folytatóknak viszont vélhetően nem okoz majd gondot a meghosszabbítás, hiszen az intézményekben már visszaállt a jelenléti oktatás, így a szokott módon tudható le a procedúra.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.