Játékportál fejlesztésével mérkőztek meg a „Kódolj határok nélkül!” verseny középiskolás indulói

|

Nyílt forráskódú megoldásokat népszerűsítő feladatokban bizonyíthattak a tehetséges diákok.

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) és a Belügyminisztérium (BM) már a harmadik alkalommal rendezte meg a "Kódolj határok nélkül!" című, versenyét, amelynek célja a nyílt forráskódú megoldások népszerűsítése a diákok körében. Az idén 50 csapat több mint 150 versenyzője mérette meg magát a kihíváson, a 24 órás döntőben pedig a 10 legeredményesebb formáció bizonyíthatott egy online társasjátékoknak teret adó platform fejlesztésével.

Érdekesség, hogy a döntőbe jutott 10 csapat fele tavalyi, visszatérő versenyző, 7 vidéki és 3 budapesti iskola növendékei, akik a második forduló után mindannyian 80% feletti eredménnyel jutottak tovább a fináléba. A szakmai zsűri elismerését kivívó nyertesek április 26-án, ünnepélyes díjátadó keretében vették át díjaikat a Belügyminisztérium Márványaulájában, ahová a 10 legjobb csapat kapott meghívást.

A Kódolj határok nélkül! nyílt forráskódú programozó verseny nyertesei:

  • Középiskolai kategória fődíj: "Python", a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium csapata (versenyzők: Szatmáry Zoltán, Szekeres Márton, Tersztenyák Zsombor, felkészítő tanár: Augusztunyi Dániel Gyula).
  • Középiskolai kategória, második helyezett: "NullExpression" a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum csapata, (versenyzők: Pap Sándor Dániel, Szabados Gergő, Urbán Tamás, felkészítő tanár: Péter Miklós).
  • Középiskolai kategória, harmadik helyezett: "NemesGSZ" a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium csapata (versenyzők: Kincses István Viktor, Mucha István, Paróczai Olivér, felkészítő tanár: Tusjak Brigitta).

A nyílt szabványok évről évre egyre nagyobb szerepet töltenek be az infokommunikációs piacon, a közigazgatásban és a kormányzati informatikában egyaránt, sőt, ma már a fiatal programozók körében is egyre inkább terjed a nyílt forráskód használata. A NISZ-nél 2016 óta külön szervezeti egység felel a nyílt forráskódú alkalmazásokért, valamint a cég által üzemeltetett közigazgatási infrastruktúrában is számos rendszer kiszolgálói oldala már teljesen nyílt technológiákra épül.

A verseny kapcsán Hajzer Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a BM elkötelezett a nyílt forráskódú technológiák iránt, ezért a cél az, hogy az állampolgárok is minél szélesebb körben alkalmazzák ezeket a megoldásokat. Bancsics Ferenc, a NISZ vezérigazgatója pedig a diákok felkészültségét méltatta, emlékeztetve, hogy a nyílt forráskód nem része az iskolai tananyagnak, elsajátítása ezért kitartó önfejlesztést igényel, amit sok felnőtt szakember is megirigyelhetne a versenyzőktől.

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.