Hamarosan indul az Ifjú tudósok vetélkedő

|

Az egész ország figyelemmel kísérheti a középiskolás diákok tudományos versengését.

Szeptember 6-tól a közmédia M5-ös csatornája vetíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal tudományos vetélkedőjét, az Ifjú tudósokat - adta hírül az OH.  A hétköznapokon 17:30, szombatonként 18:40, vasárnapokon 18:35 órakor kezdődő műsorokban az elődöntőket és középdöntőket láthatjuk, míg szeptember 12-én, 19-én és 26-án kerül sor a döntőkre, amikor is kiderül, hogy  kik lesznek az Év Ifjú tudósai.

Az idén történelemből, biológiából és kémiából meghirdetett versenyre Magyarországon és a szomszédos országokban élő 11-12.-es középiskolások nevezhettek.

A vetélkedő célja, hogy a kiemelkedően tehetséges tanulók bemutathassák egy adott tudományban való jártasságukat, kimagasló tudásukat; egyúttal példát is adjanak hazai és külhoni diáktársaiknak, illetve a széles közönségnek: megéri tanulni, elmélyülni egy tudományterületben. A televíziós döntők pedig kreatív, izgalmas feladatokon keresztül teszik láthatóvá, hogyan jelenik meg a tudomány a mindennapjainkban, hiszen az érdeklődők számos hétköznapi jelenségre is magyarázatot kapnak a műsorban; továbbá érdekes történelmi összefüggéseket is megismerhetnek.

A vetélkedőre csaknem 3 500-an neveztek, a 2020. novemberi első megmérettetésen történelemből 50-en, biológiából 48-an, kémiából pedig 49-en jutottak tovább. A 2021. februárban megrendezett regionális fordulóból tudományterületenként 8 tanuló vehetett részt a televíziós vetélkedőn.

Az elő- és középdöntők, valamint a döntők is páros megmérettetésekből állnak: a történelem, a biológia és a kémia izgalmas világába is egy-egy hétig kalauzolják el a nézőket a versenyzők; az elődöntők nyerteseinek a középdöntőkben, majd a legjobbaknak a döntőkben is szurkolhat a közönség. A diákokat elismert tudósokból álló zsűri értékeli, a feladatok megoldásában a három-három zsűritag segítheti, vagy éppen el is bizonytalaníthatja a versenyzőket.

A meglepő, változatos kérdések között rövid, egyszavas választ, illetve hosszabb érvelést igénylő feladatok is szerepelnek, továbbá a természettudományban induló versenyzők különféle kísérleteket is bemutatnak a stúdióban. Így nemcsak tudásra, hanem gyorsaságra, találékonyságra és jó előadói készségre is szükség van a győzelemhez.

További részletek az Ifjú tudósok Facebook-odalán, valamint az M5 Facebook-oldalán olvashatók.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.