Figyelem: ekkor módosíthatod a középiskolai felvételi jelentkezést

|

A jelentkezőknek csak három napjuk lesz a sorrend megváltoztatására.

A középiskolába igyekvő tanulóknak február 21-ig volt lehetőségük a kinézett intézmények megjelölésére, a sorrend módosítása viszont a határidő lejártával sincs kizárva. Az Oktatási Hivatal (OH) ma sajtóközlemény útján emlékeztette a felvételizőket, hogy hamarosan megnyílik a módosítási ablak.

A jelentkezők csak egyetlen alkalommal, március 21-től március 23. éjfélig változtathatják meg az intézmények sorrendjét. A módosítással a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje megváltoztatható, már megadott tanulmányi terület viszont nem törölhető. Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és kizárólag az érintett középfokú iskola erre kijelölt képviselőjével történt előzetes egyeztetés alapján.

"A jelentkező számára a módosítás lehetősége akkor lehet fontos, ha a felvételik során az egyes iskolákban szerzett tapasztalatai alapján esetleg megváltozott a saját felvételi elképzelése. Inkább más helyre szeretne elsősorban bejutni (és ha több helyre is felvennék, a saját választása, a tanulmányi területek között általa felállított sorrend lesz a döntő), illetve még inkább azért, mert lehetősége van olyan új tanulmányi területeket is megjelölni, amelyekbe a bejutás esélye nagyobb."

- írja az OH. Fontos, hogy a módosított adatlapon nincs lehetőség új iskola megjelölésére, annak beküldésével pedig érvényét veszíti az eredetileg benyújtott adatlap. A módosítási kérelmet elektronikusan, a KIFIR adatlapkitöltő program felületén lehet beadni.

A felvételi jelentkezés módosítására vonatkozó részletes tájékoztató ide kattintva olvasható.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.