Felkészületlenek a gyerekek az online fenyegetésekkel szemben

|

Egy friss felmérés szerint maguk a szülők gondolják úgy, hogy hatékonyabb oktatásra lenne szükség gyerekeik felvértezéséhez a kibertér veszélyei ellen.

A brit Sophos kiberbiztonsági cég tanulságos kutatást végzett összesen 900, magyar, lengyel és cseh szülő bevonásával annak vizsgálatára, hogy mennyire érzik védve gyerekeiket az online fenyegetésekkel szemben. A felmérés eredménye szerint az 1-3 osztályos kisgyermekek szüleinek 70%-a véli úgy, hogy az ifjoncok nincsenek felkészülve az efféle veszélyek felismerésére.

A megkérdezettek 89%-a szerint az ehhez szükséges tudással otthon és az iskolában kellene felvértezni a gyerekeket, ugyanakkor 16%-uk sosem beszélt erről a porontyával.

Hiányos ismeretek, veszélyeztetett fiatalok

Az 1-3. osztályos gyerekek szüleinek 84% -a beszélt gyerekeivel az online biztonságról - ez 7 százalékponttal magasabb, mint Lengyelországban és 27-tel több, mint Csehországban. 13% nem tette még meg, de tervezi a jövőben, míg alig 3 % mondta azt, hogy nem is fog erről beszélgetni.

Ugyanakkor csak a szülők valamivel több mint harmada (35%) érzi nagyon felkészültnek magát egy ilyen beszélgetésre. A válaszadók 10% -a szerint teljesen felkészületlen. A szülők 63% -a azt sem tudja, hogy gyerekét tapasztalt-e korábban internetes fenyegetést.

"Az ismeretek hiánya növeli annak kockázatát, hogy a gyerek kiberbűncselekmény áldozatává váljon, ezért célszerű beszélni az online fenyegetésekről. A gyerekeknek meg kell mutatni, hogy milyen hírforrásokra, weboldalakra és programokra kell figyelni, és milyen helyzeteket kell azonnal jelenteni szüleiknek. Szükséges lépés a víruskereső szoftver telepítése a gépeikre - beleértve a telefonokat vagy a táblagépeket is. A szoftvernek képesnek kell lennie a rosszindulatú alkalmazások felismerésére, hamisított weboldalak vagy gyanús mellékleteket tartalmazó e-mailek megnyitására és blokkolására. Célszerű a gyerekkel együtt konfigurálni a közösségi média profil adatvédelmi beállításait, és megakadályozni, hogy az alkalmazások (beleértve a cset funkciókat is) hozzáférjenek a kamerához, a böngészési előzményekhez vagy a pozicióhoz"- tanácsolja Szappanos Gábor, a Sophos kutatási igazgatója.

Hiányzó digitális készségek

A szülők 81% -a magasnak vagy nagyon magasnak tartja saját online információkeresési képességeit, de csak 39% mondhatta el ugyanezt gyerekeiről. 75 százalékuk pozitívan értékeli saját készségeit a mobilalkalmazások és a kommunikációs alkalmazások használatában (46% mondja ezt gyerekeiről).  A kiberfenyegetések azonosításakor a válaszadók 17 % -a tartja nagyon alacsonynak a gyerekei készségeit, csak 13% mondja azt fejlettnek, 70 százalék szerint nem mondható, hogy a gyerek képes felismerni a fenyegetést. A magyar gyerekeik digitális képességeit jobbnak tartják a szülők, mint a lengyelek vagy a csehek.

"A gyerekek megismertetése a digitális világgal ugyanolyan fontos, mint a való világ megismertetése. El kell magyaráznia és meg kell mutatnia a navigálás módját és szabályait. Az interneten való közös szörfözés - oktatási és szórakoztatási célokból egyaránt - jó módszer lehet a megfelelő szokások megtanítására és kialakítására. "- mondja Dr. Iwona Sikorska a Jagelló Egyetem Alkalmazott Pszichológiai Intézetétől.

Otthon, vagy az iskolában?

A magyar szülők nem igazán vannak tisztában felelősségükkel, hogy gyerekeiket megtanítsák a számítógépes fenyegetésekre. Alig 6% véli úgy, hogy döntően a szülő feladata az, hogy a gyereket oktassa az online kockázatokról, veszélyekről.  Ez lényegesen alacsonyabb arány, mint a felmérésben résztvevő másik két országban: Lengyelországban a szülők 38%-a, míg Csehországban 25%-a mondta azt, hogy nekik kell a gyereket erre megtanítani.

Végezetül pedig magyar szülők 89%-a úgy véli, hogy az iskolák ugyanolyan felelősek a kiberbiztonság tanításáért, mint ők. Csupán 5% hagyná ezt a feladatot teljes egészében az oktatási intézményekre.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.