Egyre népszerűbb az informatika érettségi

|

Az előző évhez képest tavaly 2000-rel több diák jelentkezett emelt szintű informatika érettségire, ám a programozási feladatok még mindig nehezen mennek.

2020-ban kötelezővé vált az emelt szintű érettségi az egyetemi felvételihez, így szinte minden tantárgynál nőtt a jelentkezők száma, ám az informatika esetében kiemelkedően megugrott a vizsga népszerűsége: 2019-hez képest csaknem 43%-kal többen próbálkoztak az emelt szinttel. Ugyan korábban is sokan jelentkeztek informatika érettségire, de 2020-tól az arányok is megváltoztak.

Ahogy az emelt szintű érettségizők száma ugrásszerűen megnőtt, úgy középszinten sokkal kevesebb diák jelentkezett. Vagyis 2020-ban több diák választotta a nagyobb kihívást, és ez a szám valószínűleg 2021-ben sem csökken. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy a pontszámoknál még van hova fejlődni.

Ugyan a diákok az emelt szintű érettségi első feladataiban (pl.: dokumentumkészítés, táblázatkészítés, adatbázis-kezelés) átlagosan jó pontokat érnek el, ám a programozás résznél elvéreznek. Szakértők szerint ennek oka az lehet, hogy a közoktatásban az általános és középiskolában nem tanulnak a diákok komolyabb programozást. Márpedig az emelt és középszintű informatika érettségi közötti legnagyobb különbség éppen a programozási feladatban rejlik.

"Ezt a szakadékot az emelt szintű fakultáció sem tudja minden esetben áthidalni" - mondja Bán-Széll Előd, a Logiscool iskolai programozóhálózat tananyagfejlesztője - "Sokszor előfordul, hogy középszintre készülő diákok is bekerülnek ezekre a különórákra, és így eltolódnak a hangsúlyok. Sőt, az sem ritka, hogy egyszerűen nem indul fakt, mert túl kevés diák jelentkezik. Pedig a programozás tanulása nagyon fontos lenne, mert olyan képességeket fejleszt, mint az analitikus, vagy az algoritmikus gondolkodást. Mindegy, hogy biológus, közgazdász vagy jogász akar lenni a felvételiző, ez a képesség mindenképpen sok előnyhöz juttathatja a későbbiekben."

Az informatika emelt szintű érettségi sok fiatal számára jó alternatíva lehet, akkor is, ha nem programozó akar lenni. De ahhoz, hogy az emelt szintért járó többletpontot meg tudja szerezni, a programozással kapcsolatos részfeladatokat is teljesíteni kell, vagy "menekülőútként" nagyon jól kell megoldani minden más feladatot ezeken kívül. A programozással megszenvedőknek az iskolán belüli szakkörökön túl a magánoktatás nyújthat még segítséget, ám ezt nem mindenki tudja megfizetni.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.