Edison100: az idén is a leginnovatívabb hazai kezdeményezése között a Helloworld Egyesület

|

Indulásunk óta minden évben sikerült felkerülnünk az Edison100 listára, hamarosan indul a közönségszavazás a minél jobb helyezésért.

A Bridge Budapest gondozásában létrejött EdisonPlatform immáron a negyedik éve állítja össze azon hazai, iskolaidőn túli kezdeményezések listáját, amelyek a legtöbbet tesznek azért, hogy az óvodások és iskolások a jövő kihívásaihoz illő kompetenciákkal felvértezve vághassanak neki az életnek.

A HelloWorld Egyesület - ahogy eddig minden évben -  az idén is bekerült az Edison100 nevű válogatásba, és ezzel továbbra is egy olyan innovatív közösség tagjai vagyunk, ahol szülőkkel, pedagógusokkal, fejlesztőkkel együtt dolgozva vehetünk részt abban, hogy gyerekeinket felkészíthessük a 21. század kihívásaira. Egy olyan korszakra, ahol a szaktudás mellett felértékelődnek azok a kompetenciák, amik segítenek alkalmazkodni egy gyorsan alakuló világ változásaihoz.

Az igazán izgalmas rész viszont csak most kezdődik, mától ugyanis elindult a közönségszavazás a NLC oldalán, melynek keretében egészen augusztus 29-ig szavazhattok a kedvenc, gyerekeket fejlesztő Edison100-as kezdeményezésekre. Megtiszteltetésnek vennénk, ha minket választanátok, a jelölteket és a voksolást az nlc.hu-n találjátok.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.