December 3-ig lehet jelentkezni a középiskolai felvételi írásbeli tesztjére

|

Több mint két hét van még hátra az Oktatási Hivatal által megszabott határidő lejártáig.

Az érintett gimnáziumokban és szakgimnáziumokban 2022. január 21-én kerül sor a központi írásbeli felvételi vizsgára, melynek részvételi feltétele az előzetes jelentkezés. Az Oktatási Hivatal nemrég emlékeztetett, hogy ennek határideje december 3-án esedékes.

A felvételi procedúrában részt vevő intézmények 48 százaléka, összesen 543 középiskola jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező diákokkal szemben elvárás a teszt megírása.

A középfokú iskolák az elmúlt hetekben már közzétették a felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak a 2022/2023-as tanévben, valamint megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik fel a hozzájuk jelentkezőket.

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2022/2023. tanévre felvételt hirdető középfokú intézmények tanulmányi területeit, felvételi tájékoztatóit. Az alábbi linken elérhető a kereső program, amelynek segítségével a leendő középiskolások és szüleik kereshetnek a középfokú iskolák által meghirdetett tanulmányi területek között és letölthetik a számukra érdekes középfokú intézmények felvételi tájékoztatóit.

Akik valamilyen megalapozott indokkal nem tudnak részt venni a január 21-i írásbeli vizsgán, azoknak január 27-én pótlási lehetőséget biztosítanak. A korábban meghirdetett menetrend szerint a középiskolák 2022. április 29-én értesítik a jelentkezőket sikeres felvételről, vagy elutasításról.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.