Csúcstechnológiás oktatás az OTP-nél

|

A frissen felújított OK Oktatási és Innovációs Központban VR- és AR-szobák, robotok és egy különleges audiovizuális kiállítótér is várja a látogatókat.

Jelentős beruházás keretében kívül-belül megújult az OTP Fáy András Alapítvány székhelye. A 1,5 évig tartó rekonstrukció során a több, mint 100 éves Dayka-villa az örökségvédelmet kiemelten szem előtt tartva nyerte el új formáját.

A frissen átadott épületben 2012 óta működik az OK Oktatási és Innovációs Központ, amely gyökeresen újszerű formában és tartalommal ingyenes pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningeket kínál általános és középiskolás diákoknak, illetve az elmúlt években már felnőtteknek is. A program sikerét remekül mutatja, hogy a különféle tréningeken az elmúlt 8 év során közel 120 ezren vettek részt.

A központ a külső megújulás mellett funkciójában is jelentősen bővült. Az épület külön kialakított virtuális- és kiterjesztett valóság szobákkal, a tanulást/tanítást segítő robotokkal és egy - Európában is egyedülállónak számító - audiovizuális kiállítótérrel várja a fiatalokat és a tudásra áhítozó felnőtteket. A friss környezetben természetesen továbbra is kiemelt szerepe lesz az oktatásnak és a tananyagfejlesztésnek, de emellett a jövőben tudományos és kulturális workshopoknak, kiállításoknak és innováció-célú eseményeknek is otthont ad majd a Dayka-villa.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.