A magyar cégek is ott voltak a világ legrangosabb oktatástechnológiai kiállításán

|

Több kiállító is képviselte Magyarországot az idei Betten.

1985 óta rendezik meg a Bett-et, vagyis egykori nevén a British Educational Training and Technology Show-t, amely napjainkban a világ legrangosabb oktatási és oktatástechnológiai kiállításának számít. A rendezvénysorozat idei eseményét március 23. és 25. között tartották a londoni ExCel kiállításközpontban, ahol több magyar cég is közös standon képviselte hazánkat.

Az egyik legsikeresebb hazai résztvevőnek a tárgyalkotásra épülő, innovatív tananyagokat fejlesztő Marker's Red Box bizonyult, amely a legjobbak közé került az oktatás Oscar-díjának számító Bett Awards idei versenyén az "Iskolai eszközök a tanításhoz és tanuláshoz" kategóriában.

Rajtuk kívül még nyolc magyar kiállító volt jelen az expón, köztük a CraftUnique, mely egy saját fejlesztésű 3D nyomtatókat forgalmazó társaság, a Tell Me Tales történetgenerátor, történetmesélő applikációt fejlesztő startup, a magyar fejlesztésű digitális feladatlapkészítő és -kiértékelő alkalmazás, a Redmenta és a "stresszmentes tanulást" elősegítő Hashtag.school.

A kiállításon bemutatkozott továbbá a PractiLearn képességmérő-értékelő rendszer, a Polgár Judit által kifejlesztett, a gondolkodást fejlesztő, a sakk oktatási alkalmazását megvalósító Sakkpalota, a digitális oktatást és tanulást segítő Mozaweb, illetve a gyermekek irodalmi nevelését és nyelvtanulását támogató BookR Kids is.

"Az oktatási termékek piaca elképesztő mértékben nő. A magyar fejlesztésű oktatási megoldások iránt komoly érdeklődés volt az eseményen. A hosszú pandémiás helyzet után ébredezik a nemzetközi piac, sok milliárdos export potenciál van ebben a szektorban."

- nyilatkozta a kiállítást követően Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára. Major Gábor, a Marker's Red Box ügyvezetője pedig arról beszélt, hogy az innovációban ugyan már a magyar vállalatoknak sincs szégyenkezni valójuk, de a  nemzetközi piacokon való hatékony értékesítésben még van hová fejlődni.

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.