Telenor Youth Forum: gyere te is Oslóba!

|

Közösségi médiában jártas, technológia iránt érdeklődő fiatalokat keres a Telenor. A kiválasztott jelentkezők részt vehetnek az oslói Nobel-békedíj átadáshoz kapcsolódó rendezvényeken.

A Telenor Youth Forum (TYF) a Telenor Csoport és a Nobel Békeközpont által szervezett globális programsorozat. A közös kezdeményezés központi célja, hogy a fiatalok valódi változást érhessenek el a világban a digitális technológia segítségével. A program elmúlt négy éve során hét fiatal nyertes képviselte hazánkat a nemzetközi programban, akik globális kihívásokra kerestek digitális technológiákat felhasználó megoldásokat.

A 2017. évi TYF programba 20-28 éves fiatalok jelentkezhetnek, akik 2017. december 8- 10 között Oslóba, majd 2018 májusában Bangkokba utaznak, hogy a többi ország nyerteseivel együtt közös workshopokon vegyenek részt. A kiválasztott fiatalok egy éven keresztül heti két órában dolgoznak majd a projektjeiken egy virtuális csapat részeként, hogy a decemberi indító workshopon feltárt fontos társadalmi kihívásokra keressenek digitális válaszokat. A Telenor Csoport leányvállalatai 13 országból küldenek jelölteket a programba, akik a decemberi Nobel-békedíj átadásához kapcsolódó eseményeken is részt vesznek majd.

A tavalyi TYF program csapatai még dolgoznak a tavaly decemberben, Oslóban meghatározott digitális szolgáltatásokon. Témáik kiterjednek a klímaváltozás, a fiatal menekültek oktatása, a mentális egészséggel kapcsolatos tabutémák, a nemek közti egyenlőség, valamint a munkanélküliség problémakörére. A csapatok idén májusban Bangkokban találkoztak, ahol közösen fejlesztették tovább elképzeléseiket.
 
Érdekel a lehetőség? A pályázáshoz szükséges információkat a telenor.com/youthforum/ oldalon találod, ahol augusztus 31-ig a jelentkezésedet is elküldheted.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.