Stat Wars – ismét elindul a középiskolások statisztikai vetélkedője

|

Nyolcadik alkalommal kerül sor a megmérettetésre, de nem árt sietni a jelentkezéssel.

A Központi Statisztikai Hivatal eddig már hétszer invitálta vetélkedésre a hazai középiskolásokat, a hagyománnyá vált sorozat pedig idén sem szakad meg, nemrég ugyanis kihirdették a Stat Wars következő szezonját is.

A hivatal a vetélkedővel egyrészt a diákok statisztikai gondolkodását, jártasságát szeretné fejleszteni, másrészt a játékos és formabontó versenyfeladatok révén a statisztikai kultúrát kívánja népszerűsíteni. Az idei megmérettetés "MAGYARORSZÁG SZÁMOKBAN: ISMERD MEG HAZÁNKAT A STATISZTIKÁN KERESZTÜL!" címmel kerül meghirdetésre, a fókuszban ezúttal a területi statisztika sokszínűsége áll.

A vetélkedőre 4 fős csapatok nevezhetnek az itt található jelentkezési űrlap kitöltésével. A csapatok két korosztályban - a középfokú oktatási intézmények 9-10., illetve 11. és annál magasabb évfolyamán tanulók - mérhetik össze tudásukat. A verseny 2+1 fordulóból áll. Az első két, online forduló összesített eredményei alapján jutnak a döntőbe a csapatok. A 9-10. évfolyamosok közül a tíz, a 11. és annál magasabb évfolyamosok közül a hat legmagasabb pontszámot elérő csapat kerül a fináléba.

A korosztályok dobogósai értékes nyereményben részesülnek, emellett korosztályonként az első két helyezett csapat az Eurostat által meghirdetett statisztikai verseny európai fordulójában is megmérettetheti magát 2022 tavaszán.

Az idulásról viszont nem árt hamar dönteni, a jelentkezők ugyanis csak november 4-ig jelezhetik e szándékukat. Az első forduló november 8-16 között, a második pedig december 1-15 között zajlik majd, míg a döntőre 2022. február 17-én kerül sor. A verseny hivatalos weboldala ide kattintva böngészhető.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.