Nemzeti döntőn mérkőztek meg az ifjú magyar robotépítők

|

Győrben zajlott a World Robot Olympiad LEGO robotépítési és programozási verseny hazai döntője.

A World Robot Olympiad (WRO) nevű nemzetközi versenysorozat 8-19 éves indulói 2004 óta csillogtathatják meg tehetségüket a robotépítésben, melyhez a LEGO Education által gyártott LEGO Mindstorms platform szolgáltatja az eszközöket.

Az idei évben a Győri Széchenyi István Egyetem adott otthont a WRO nemzeti döntőjének, melynek során a "My robot friend" témában alkothattak a gyerekek. Ennek keretében olyan szerkezeteket építettek, amik a kerti munkákban, a mentési akciókban és a kórházi ellátásban segítenek.

A versenyre idén 133 magyar csapat regisztrált, közülük ötvenen jutottak a győri nemzeti döntőbe, ahol a fiataloknak saját tervezésű és készítésű LEGO robotokkal kellett bizonyítaniuk. Ezeket pedig úgy programozták, hogy utána maguktól is teljesíteni tudják a szervezők által előre meghatározott pályát.

Fotó: Horváth Márton/ Széchenyi István Egyetem

A főszervező Edutus Egyetem vezérigazgatója, Szögi Zoltán kiemelte, hogy versenyen első helyezést elérő csapatok esélyt kaptak arra, hogy a november 17-19. között megrendezendő dortmundi világdöntőn Németországban képviselhessék Magyarországot. A nemzeti döntőt megörökítő videót a World Robot Olympiad Hungary Facebook-oldalán, a 2022-es szezon kategóriánkénti részletes eredményeit pedig a verseny weblapján találod.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.