Megvannak a FIRST LEGO League robotépítő verseny hazai döntősei

|

Egy családi csapat is bizonyíthat a FIRST LEGO League nemzeti döntőjén.

Közeledik a FIRST Lego League magyarországi döntője, a hétvégén már az utolsó két regionális forduló is lezajlott. A területi versenyeken ezúttal hat csapat győzedelmeskedett, akik május 29-én és 30-án bizonyíthatnak az ország legjobb robotprogramozó csapataival szemben. A kétnapos megmérettetés győztesei részt vehetnek a versenysorozat Görögországi fináléján, ahol már 110 ország küldöttei között kell helytállniuk.

Debrecenből és Budapestről a hazai fináléba

A vírushelyzet miatt online környezetben zajlott verseny 'Challenge' kategóriája extra kihívás elé állította a résztvevő diákokat, edzőket és a zsűrit is, de a több hónapos felkészülési idő után sikeresen zajlott FIRST LEGO League versenysorozat utolsó két magyarországi regionális fordulója is.

A debreceni verseny nyertese a helybéli Agora Tudományos Élményközpont Agora Robotics csapata lett. Második helyen a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) találóan elnevezett Veni Vidi Vici csapata, harmadikként az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda Atomrobotok együttese végzett. Utóbbiak elnyerték a "Legjobb innováció" díját, illetve felkészítő tanáruk, Flaskó Tamás kapta a "Legjobb edző" díját.

A budapesti regionális döntőn az AKG másik csapata, az Izidumbu győzedelmeskedett, a második helyezett a lelkes diákok és szüleik szakköreként működő Blokkolók lett, és továbbjutott a Kempelen Farkas Gimnázium Sapka nevű csapata. Az AKG-sok kapták a "Legjobb alapértékek (csapatszellem)" és a "Legjobb robotfutam" díját, a Kempelenesek a "Legjobb innováció", a családi csapat pedig a "Legjobb robotkonstrukció" elismerést. A "Legjobb edző" a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium tanára, Kovács Zoltán lett.

A Telenor által felajánlott "Motiváció" díjat Debrecenben az esztári Irinyi Károly Általános Iskola Irinyis csapata, Budapesten a Kecskeméti Református Általános Iskola LegRobi csapata nyerte.

Ovisok és kisiskolások a pályán

Az elmúlt hétvége különlegessége, hogy a 'Challenge' kategória mellett most zajlott az általános iskolás alsó tagozatosok számára szervezett 'Explore' kategória megmérettetése is. Ebben a kategóriában a versenyzéssel szemben a kreativitáson és a csapatmunkán volt a hangsúly. A gyerekek saját megoldásaikkal, saját épített pályáikkal kápráztatták el a zsűrit Budapesten és Debrecenben is.

A robotikával nem lehet elég korán kezdeni az ismerkedést. Idén versenyen kívül elindult a 'Discover' kategória is, ami már az óvodás korosztályhoz is elhozza az FLL szellemiségét.

Ezt történt eddig a FIRST LEGO League-ben

Idén első alkalommal önálló magyar szervezésben tartják meg a világ egyik legnagyobb robotépítő közössége, a FIRST, valamint a világszerte ismert építőjáték-gyártó LEGO közös szervezésében működő FIRST LEGO League verseny hazai fordulóit. A magyarországi iskolákból jelentkező több mint 90 csapat öt regionális selejtezőkörben mérte össze tudását, majd a május 29-én és 30-án megrendezett nemzeti döntő két nyertes csapata kvalifikálja magát a görögországi nemzetközi döntőre. Ahol több mint 110 ország legjobbjai képviseltetik magukat.

A FIRST LEGO League versenyeken a csapatoknak egy megadott tematikára épülő, egymást követő feladatok megoldására képes robotot kell tervezniük és megépíteniük. A csapatok számára egységes terepasztalon mindenki ugyanazokkal az elemekkel, szenzorokkal, motorokkal dolgozik, de a versenyzők kreativitásának és a LEGO műfaj sokoldalúságának köszönhetően minden robot egyedi a megjelenésében, és az egyes feladatokra tervezett moduljaiban. A versenyzők már az országos verseny részeként több hónapos tervezés részeként heteken át tökéletesítették robotjaikat, hogy azok a lehető leghatékonyabban, legelegánsabban teljesítsék a feladatsort.

A robotépítő, problémamegoldó csapatverseny magyarországi állomásainak kiemelt támogatója a Telenor Magyarország, szakmai partnere pedig a telekommunikációs cég digitális oktatást segítő programja, a HiperSuli. A társaság négy tagintézményének hat csapata is részt vesz a megmérettetésben.

A diákok felvételeiből készített összefoglaló videók megtekinthetők a megtekinthetők a YouTube-on: a budapesti verseny itt, a debreceni pedig itt. A verseny pontos menete ide kattintva követhető nyomon.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.