Ismét indul a Szabadfogású verseny

|

Idén is lehet jelentkezni a C3 alapítvány Szabadfogású Számítógép Versenyére, amelyen 19 év alatti magyar fiatalok vehetnek részt, egyénileg vagy csapatban.

Nevezni lehet bármivel, ami számítógéppel készül: legyen az rajz, animáció, zene, játék, honlap, mobil alkalmazás, robot, saját készítésű szoftver vagy hardver, illetve bármilyen egyéb informatikai megoldás. Eddig versenyeikre közel 6000 pályázat érkezett, beleértve a határon túlról pályázók munkáit is.

A pályázók, 2018. október 15-én éjfélig nevezhetnek és tölthetik fel, vagy küldhetik el postán alkotásaikat. A verseny célja, hogy a műveken keresztül megmutassák kreativitásukat, újszerű ötleteiket, egyéni megoldásaikat, eredeti fantáziájukat.

A beérkező műveket szakmai zsűri bírálja el. A legjobbnak ítélt alkotásokból az Új Budapest Galériában, a Bálna Budapestben rendeznek majd kiállítást 2018. december 1-2-ig.

A nyilvános bemutatkozási lehetőségen kívül a verseny támogatóinak köszönhetően a nyerteseket tárgynyereményekkel is megjutalmazzák, illetve, a győztes projektet ösztöndíjban részesítik, melynek célja, hogy segítse a fiatalok további fejlődését és alapot képezzen a projektek fejlesztéséhez.

Jelentkezési lap és további információ: verseny.c3.hu

Nyitókép : facebook.com/19SzabadfogasuSzamitogepVerseny

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.