HelloWorld nyári táborok: új időpontban

|

A koronavírussal kapcsolatos globális helyzet miatt a nyár második felében, augusztusban tartjuk meg Minecraft és Robotprogramozó táborainkat.

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a COVID-19, azaz a koronavírussal kapcsolatos híreket és kormányzati intézkedéseket. A jelenlegi helyzet miatt úgy döntöttünk, hogy a gyerekek és a szülők biztonsága és egészségének megőrzése érdekében elhalasztjuk a HelloWorld táborainkat a nyár második felére, augusztusra. Reményeink szerint addigra csillapodik majd a járvány hatása, és az élet is visszatérhet a nyár végére a normális kerékvágásba. Ha mégsem, akkor azt időben, 10 napon túl jelezni fogjuk és minden addigi jelentkezőnek visszatérítjük majd a tábor díját.

Az immár több mint öt éves múltra visszatekintő HelloWorld Robotprogramozó és a Minecraft táborokat ennek megfelelően új időpontban rendezzük meg. Mindkettőt augusztus 9 és 14. között Királyréten. Nem kevesebbre vállalkozunk, minthogy egy teljes Hotelt berendezünk majd robotokkal, miközben a táborozók a helyszínen lévő medencékben, és a közelben lévő erdei tónál pihenhetik ki a nappali programok fáradalmait.

A Robotprogramozó táborunk keretein belül a gyerekek megismerhetik egy LEGO robot vezérlésének alapjait, egy helyi robotversenyen is részt vehetnek és a robotfociban is kipróbálhatják újonnan szerzett programozó tudásukat. Míg a Minecraft tábor lakói ismert YouTuberekkel is találkozhatnak (például Sirius és Csabusa) és a játék világán belül ismerhetik meg a kódolást, többek között elágazásokat és ciklusokat alkotva.

Egy igazán különleges egy hét vár ránk, amely során a táborozó diákok szinte észrevétlenül sajátíthatják el a programozás alapjait, illetve olyan készségekre tehetnek szert, mint az algoritmikus gondolkodás és a csoportmunka, ráadásul az esti e-sport versenyek gondoskodnak a kikapcsolódásról és a hamisíthatatlan HelloWorld hangulatról.

Időpont: 2020. augusztus 9-14. (6 nap, 5 éjszaka)
Ár: 74 900 forint (tartalmazza a napi háromszori étkezés, a szállás, a foglalkozások és a felhasznált anyagok díját, valamint az áfát)
Helyszín: Hotel Királyrét (2624 Szokolya, Királyrét)
Korosztály: 10-14 és 14-18 év
További információ és jelentkezés: robot.helloworldonline.hu és minecraft.helloworldonline.hu

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.