Három magyar robotprogramozó csapat is a nemzetközi porondon versenghet

|

Kiválasztották az ország legjobb fiatal robotprogramozóit.

A LEGO és a FIRST immáron 27 éve rendez versenyeket a világ legjobb, 9-16 éves robotépítőinek, a FIRST LEGO League szériában pedig a hazai tehetségek is rendszeresen megmérettetik magukat. A liga nemzeti döntőjére ezúttal Szegeden került sor, ahol három magyar csapat is nemzetközi kvalifikációs helyet szerzett. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium két csapata az Egyesült Államokba, egy barátokból szerveződő csapat pedig Marokkóba utazhat majd. 

Szombaton hatalmas tömeg gyűlt össze a szegedi Karolina Általános Iskola és Gimnázium épültében, a FIRST LEGO League Nemzeti döntőjén, ahol a szervezők többek között LEGO kiállítással és -játszóházzal várták a látogatókat. A 9-16 éves gyerekek részvételével zajló versenyen összesen négy kategóriában osztottak ki díjakat a szervezők, ahol dobogóra állhattak a legjobb robotfutamok győztesei, a robotkonstrukció kategória első helyezettjei, a legjobb innovatív ötlettel rendelkező csapatok, valamint a legjobb csapaszellemmel rendelkező versenyzők.

A legjobb robotfutam, valamint a legjobb robotkonstrukcióért járó első helyet a Kastélydombi Nyerő Kockák csapata (Kastélydombi Általános Iskola, Budapest) érdemelte ki, míg a legjobb innováció díjat a Mobilis Bits MRGT (Mobilis, Győr), a legjobb csapaszellem díjat az Over Engineering (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest) csapatnak ítélte meg a zsűri.

Emellett három különdíjas csapatot is díjaztak a helyszínen. A Keresztúri Ninjagók (Eötvös József Általános Iskola, Bodrogkeresztúr) Motiváció, a Fabton (Csíkszereda) Áttörés, a Kardroid (Karolina Általános iskola és Gimnázium, Szeged) pedig Feltörekvő díjban részesült. A helyszínen Nádori Gergely, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára életműdíjat vehetett át.

A kiélezett verseny végén az összesített rangsorban végül az Izidumbu (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest) csapata végzett az első helyen, amellyel kvalifikációs helyet nyert a Houstonban megrendezendő nemzetközi Világfesztiválra, ahol a világ több mint 110 országából a legjobb 200 csapat versenyez majd egymással. A FIRST LEGO League globálisan jelenleg több mint 1,3 millió csapattal rendelkezik, így a legjobb kétszáz között szerepelni hatalmas eredmény. A második helyen a barátokból szerveződő Blokkolók (Budapest) csapata végzett, amely így májusban a marokkói meghívásos világversenyen képviselheti majd Magyarországot. A bronzérmet pedig az Over Engineering (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest) csapata szerezte meg, amely szintén az Egyesült Államokba utazhat majd, a Kaliforniában megrendezendő meghívásos versenyre.

A Nemzeti döntőn az EPAM nem csak támogatóként jelent meg, hanem a cég bejelentette, hogy Szegeden és környékén az elkövetkező egy évben nyolc általános iskolát és egy óvodát fogad örökbe, akik számára biztosítják a FIRST LEGO League foglalkozások megtartását, hogy a szeged környéki régióban is minél több gyerek számára legyen elérhető az amerikai FIRST és a LEGO Education által kidolgozott projektalapú oktatási program.

"Az elmúlt években már Magyarországon is jól látható tendencia, hogy egyre nagyobb az igény az olyan innovatív gondolkodású, magasan képzett mérnökökre és szoftverfejlesztőkre, akik képesek hatékonyan csapatban dolgozni. A FIRST LEGO League versenyek pontosan ezeket a készségeket erősítik a résztvevőkben már egészen fiatal kortól. Az EPAM-nál a saját eKids programunkat is hasonló alapelvek szerint hoztuk létre, és ezért is állunk büszkén az ilyen kezdeményezések mögé. Az pedig külön öröm számunkra, hogy idén immár nem csak Debreceni Regionális Partnerként vehetünk részt az FLL versenyek szervezésében, de a Nemzeti Döntő megvalósításához is hozzájárulhatunk"

- mondta el Vinkó Bence, az EPAM Hungary ügyvezetője. Az eseményen készült teljes képgaléria a FIRST LEGO League Magyarország Facebook-oldalán tekinthető meg.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.