Ezüstérmes lett a magyar csapat a FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő versenyen

|

Hatalmas magyar sikert hozott a FLL riói fináléja, ahol mindkét hazai csapat remekül szerepelt.

A LEGO és a FIRST 1996 óta rendezi meg a 9-16 éveseknek szóló nemzetközi robotépítő versenyét, amely mára a világ legnagyobb ifjúsági robotversenyévé nőtte ki magát, s tavaly már 110 ország több mint 480 ezer programozójának nyújtott alkalmat a bizonyításra.

A versenysorozatba ugyanakkor már bejutni sem kis kihívás, így a 2022-es brazíliai FIRST® LEGO® League Open versenyre csupán 100 csapat nyert kvalifikációt. Ebben a szűk mezőnyben két magyar formáció is szerepelt: a Magyarországi Nemzeti Döntőn második helyezést elérő Operation Evergreen (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium), valamint a harmadik helyezett Izidumbu (Alternatív Közgazdasági Gimnázium).

Az Izidumbu Rióban egészen a dobogó második fokáig jutott, hiszen ezüstérmet nyert az általuk épített robotdesign, ahol a bírók a csapatok által megépített és beprogramozott robot konstrukcióját, valamint az azt működtető kódot, algoritmusokat vizsgálták. Ez az elmúlt évek egyik legjobb nemzetközi robotikai eredménye. Nem sokkal korábban egyébként a Nemzeti döntő első helyezettje, a családi csapatként hengerelő Storms tudott a legjobb tíz csapat közé bekerülni egy nagy nemzetközi világversenyen, a világfesztiválon az egyik legjobb robotfutamot teljesítve.    

Az ezüstérem mellett az Izidumbu a páros versenyben is az előkelő ötödik helyet szerezte meg, miközben a dunakesziről érkező Operation Evergreen úgy végzett a középmezőnyben, hogy a csapatnak ez volt az első FIRST LEGO League idénye.

A három csapat nemzetközi szereplését többek között a hazai IT szektor egyik vezető foglalkoztatója, az EPAM Hungary támogatta.

"Az évek óta futó eKIDS programjaink alapján tudjuk, hogy maga a LEGO és a LEGO robot programozás a szórakozáson túl olyan készségeket fejleszt, ami nem kizárólag az informatikához köthető szakmáknál elengedhetetlen. Ilyenek többek között a kreativitás, az algoritmikus gondolkodás, a problémamegoldás és a csapatmunka. Hatalmas öröm számunkra, hogy a Debreceni Regionális Döntőjének megszervezése és lebonyolítása mellett anyagi támogatásunkkal három kiváló magyar csapat nemzetközi szerepléséhez is hozzá tudtunk járulni, az elért eredményeikhez pedig szívből gratulálunk" - mondta Vinkó Bence, az EPAM Hungary ügyvezetője.

Az Operation Evergreen kiutazását a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az EPAM Hungary, a Nexon és a Socurity IT, míg az Izidumbu útját az AKG, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Bárdi Autó, a Lufthansa Systems, a Foxpost, az EPAM Hungary, a Tigra, az Econometrix, a Prezi, a National Instruments és a Grapes Solutions támogatta. A Storms amerikai döntőn való részvételét az EPAM Hungary szponzorálta.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.